Létrehozva: 2020.11.18.

Horogkeresztet vágott a saját húsába az iráni migráns, majd azt hazudta, hogy megtámadták

A rendőrség még az állambiztonságiakat is bevonta a fiktív ügy felgöngyölítésébe Németországban.

Múlt hét szerdán, kora este egy meg nem nevezett 19 éves iráni bevándorló csurom véresen besétált az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban található Bielefeld rendőr-főkapitányságára, majd azt mondta a szolgálatban lévő egyenruhásoknak, hogy egy szélsőjobboldali támadás áldozata lett. A migráns a vallomásában elmondta: 5 megtermett símaszkos férfi minden előzmény nélkül eszméletlenre verte őt a nyílt utcán kocogás közben, majd egy késsel náci horogkeresztet vágtak a jobb alkarjába.

Három napig tartó nyomozás után végül kiderült, hogy a támadásról szóló történet minden részlete kitaláció, a sértett pedig saját magának okozta a sérüléseit. Hogy miért, azt egyelőre vizsgálják a hatóságok – Írja a Westfalen Blatt regionális német hírportál.

A bielefeldi rendőrség szó szerint hajtóvadászatot indított az állítólagos elkövetőkkel szemben. Két nap sikertelen nyomozás után, még az állambiztonságiakat is bevonták az ügy felgöngyölítésébe. A támadás feltételezett helyszínén azonban nem találtak bizonyítékokat, a környező biztonsági kamerák felvételein eseménymentes utcák képe volt látható, sőt, még környéken élők is arról számoltak be, hogy szokottnál is nyugodtabb éjszaka volt a szerdai.

Mindeközben a helyi baloldali politikusok, valamint jogvédő civil szervezetek aktivistái a legsötétebb vészkorszakot idéző támadásról kezdtek beszélni, és tömegtüntetést szerveztek a „szélsőjobboldali terrortámadás” ellen. Az iráni migráns ráadásul azzal fokozta a baloldali rettegést, hogy a Facebook-oldalán több bejegyzésben is beszámolt arról milyen brutális támadást kellett elszenvednie, ami vélhetően az egész életére árnyékot vet majd.

A teljes őrületnek végül az iráni fiatalember családja vetett véget. A népes rokonság több tagja múlt hét pénteken bement a rendőrségre vallomást tenni, melyben azt mondták: a sértett mentálisan nem beszámítható, és szerintük az egész támadást csak megrendezte. A nyomozók erről megkérdezték a tinédzserkorú migránst is, aki – mintha mi sem lenne természetesebb – bevallotta, hogy semmilyen támadás sem történt és saját magában okozott kárt. Egyébként erre a megállapításra jutott a napokban egy igazságügyi orvosszakértő is, aki szerint az önsanyargatás egyfajta figyelemfelhívás lehetett.

Mint utólag kiderült, a migráns nem először rendezett meg támadást maga ellen. Kora tavasszal volt egy hasonló esete, igaz, akkor nem okozott magának maradandó sérüléseket. A férfi ellen most büntetőeljárást indítottak bűncselekmény áldozatának színlelése miatt.

A történet pikantériája, hogy a baloldali politikusok és a magukat civilnek valló aktivisták végül annak ellenére is megtartották a „szélsőjobboldali terrortámadás elleni” demonstrációjukat a hétvégén, hogy kiderült, nincs is valójában miért tüntetniük. Ezt végül azzal indokolták, hogy Németországban akkor is rendszerszintű a rasszizmus, ha ez a konkrét eset egyébként nem történt meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Újabb háborús fenyegetés: atomfegyverekkel tart hadgyakorlatot Oroszország

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait