Létrehozva: 2020.11.02.

Napokkal a katasztrófa után egy 3 éves kislányt szabadítottak ki a romok alól – fotó

Két kisgyereket is kimentettek a török mentőcsapatok. Nem tudni, miképp maradhattak életben a törmelék alatt.

A mentőcsapatok kimentettek két lányt a romok alól a nyugat-törökországi Izmirben hétfőn, három nappal a 7-es erősségű, égei-tengeri földrengés után. A halálos áldozatok száma eközben 81-re nőtt, a sérültek száma több mint ezer.

A mentőcsapatok tapssal fogadták a 14 éves Idil Sirint, akit 58 óra után sikerült kihúzni a romok alól. Nyolcéves testvére nem élte túl a földrengést – tájékoztatott az NTV török televízió.

Néhány órával később a hároméves Elif Perincek került ki élve a szabadba. A kisgyermek anyját és két testvérét két nappal korábban sikerült kimenteni egy másik épület romjai alól. Elif a 106. ember, akit megmentettek – mondta el az Anadolu török állami hírügynökség.

A török katasztrófaelhárítás 6,6-os erősségűre becsülte a földrengést, amelynek epicentruma 17 kilométernyire volt Izmir tartomány partjaitól, a fészke pedig 16 kilométer mélyen. Az amerikai földtani intézet szerint 7-es erősségű volt a földrengés, és az epicentruma 33,5 kilométerre volt a török partoktól, a fészke pedig 10 kilométer mélyen. A földmozgást – amelyet több száz utórengés követett – Athéntől Isztambulig érezni lehetett, és kisebb szökőárt is okozott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta