Létrehozva: 2020.11.21.

Svédország: színes bőrű fiatalok elraboltak és válogatott módszerekkel kínoztak 10 órán keresztül két tinit

Az elkövetők személyazonosságáról és származásáról mélyen hallgat a rendőrség. Sokak szerint a napnál is világosabb, hogy bevándorlók követték el a svéd kriminalisztika történetének egyik legbestiálisabb bűncselekményét.

A svéd rendőrség a napokban nyilvánosságra hozta egy különösen kegyetlen támadás lezárt nyomozati anyagát, mely során két színes bőrű fiatal pusztán szórakozásból elrabolt két svéd tinifiút, akiket aztán 10 órán keresztül kínoztak válogatott módszerekkel egy temetőben. Megásatták velük a saját sírjukat, majd meztelenre vetkőztették, megverték, megerőszakolták és élve eltemették őket.

Csodával határos módon az áldozatok élve el tudtak menekülni egy jól időzített pillanatban. Viszont a traumát és sokkhatást, ami érte őket, vélhetően évekbe telik majd feldolgozniuk – számol be az esetről a svéd sajtóra hivatkozva a Daily Mail internetes kiadása.

A bestiális támadás még augusztus 22-én történt a Stockholmtól pár kilométerre északra található Solna nevű községben. Az áldozatok épp hazafele sétáltak éjjel 11 órakor, amikor egy erdős részen az elkövetők megszólították őket és kábítószert akartak eladni nekik. Az ajánlatot visszautasították és megpróbálták tovább folytatni az útjukat. A támadók ekkor minden előjel nélkül kést rántottak, amit a torkukhoz szorítottak. Azt mondták nekik, hogy ismerik a családjukat, tudják hol laknak, és ha nem engedelmeskednek nekik, akkor sok rokonuk fog meghalni.

A támadók úgy viselkedtek, mintha mindent előre megterveztek volna. Először elrabolták és egy közeli temetőbe vitték a svéd fiúkat. Az odavezető út alatt brutálisan megverték őket, egyiküknek még az orrcsontja is eltört. Ezután elvették tőlik az értékeiket, majd addig kínozták őket, amíg meg nem mondták a bankkártya adataikat. A mobiltelefonjaikat elkobozták és összetörték, hogy véletlenül se tudjanak segítséget hívni.

Az áldozatok elmondása szerint, ami ezután következett, az maga volt a földi pokol. Az elkövetők ugyanis két ásót adtak a kezükbe, és arra kényszerítették őket, hogy ássák meg a saját sírjukat. A föld fagyott és kőkemény volt. Munka közben többször megvágták és gerincen rúgták őket. Végül mindkettejüket meztelenre vetkőztették és megerőszakolták, majd elkezdték élve betemetni őket a kész gödrökbe.

Az áldozatok ruhái.(forrás: Polisen Sverige)
Az áldozatok által megásott gödrök a temetőben. (forrás: Polisen Sverige)

„Csak arra törekedtem, hogy együttműködően viselkedjek és védjem a fejemet a rúgásoktól és ütésektől. Remegve feküdtem pucéran a gödörben. Nagyon hideg éjszaka volt” – fogalmazott az egyik áldozat a rendőrségi vallomásában.

A fiúk megpróbáltatásai már majdnem 10 órája tartottak, amikor kora reggel a támadóik egy kicsit odébb sétáltak tőlük. A pillanatnyi egérutat kihasználva mindketten felpattantak és futásnak eredtek anyaszült meztelenül a legközelebbi lakott terület irányába. Menekülés közben a fiúk összetalálkoztak egy járókelővel, aki 8 óra 40 perckor riasztotta a hatóságokat.

A helyszínre érkező rendőrök perceken belül letartóztatták mindkét gyanúsítottat, akik ellen emberrablás, súlyos bántalmazás, nemi erőszak és lopás miatt emeletek vádat. Az elkövetők az áldozatok ékszereit viselték, amikor elkapták őket.

A gyanúsítottak, akik jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak, tagadják az ellenük felhozott vádakat.

A támadás két gyanúsítottja. (forrás: Polisen Sverige)

A rendőrség a lezárt nyomozati anyagban szándékosan nem hozta nyilvánosságra az elkövetők személyazonosságát és származását. Sőt, a róluk publikált két fényképet szándékosan eltorzították. Azokon mindösszesen annyi látszik, hogy a tettesek színes bőrű fiatalok.

Sokak szerint a rendőrség titkolózása, valamint a fotók egyértelmű bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy az elkövetők migrációs hátterűek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról