Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.18.

Eszméletlenségig erőszakoltak egy 3 éves kislányt a görög migránstáborban

A bestiális bűncselekménynek egyelőre nincs gyanúsítottja.

Az Égei-tenger keleti medencéjében található Leszboszon nyomozást indítottak a görög hatóságok, miután a szigeten található Kara Tepe nevű migránstáborban megerőszakoltak egy hároméves afgán kislányt – írja a görög migrációügyi minisztérium közleményére hivatkozva a Torukikanea.gr regionális görög hírportál.

Az áldozat eszméletlenül, a saját vérében feküdt a befogadóközpont egyik mobilvécéjében, amikor az édesanyja rátalált kedd reggel.

A tábor orvosai megerősítették a nemi erőszak tényét, amit később egy igazságügyi szakértő is megállapított. A rendőrség ezt követően indított vizsgálatot.

A kislányt később átszállították a Leszbosz fővárosának számító Mitilíni egyik kórházába. Az állapotáról semmi sem tudni.

A Leszboszon található Kara Tepe befogadóközpont azután vált a sziget első számú migránstáborává, hogy a hírhedt Moria tábor szeptember elején egy gyújtogatás következtében a tűzvész martalékává vált és több ezer illegális bevándorló maradt fedél nélkül.

A táborban jelenleg 7300 migráns él rendkívül rossz körülmények között. Múlt héten például egy több napon át tartó esőzés után a víz teljesen elárasztotta a sátortábort. Történt mindez annak ellenére, hogy októberben újították fel a vízelvezetési infrastruktúrát a helyszínen.

Az Európai Bizottság (EB) egyébként még december elején bejelentette, hogy a görög hatóságokkal együttműködve új központot létesítenek a migránsok fogadására Leszboszon. Az új központot, amit a Kara Tepe mintájára terveznek, úgy szeretné az EB létrehozni, hogy megfelelő körülményeket nyújtson az érkezők számára, és elősegítse menekültkérelmük zökkenőmentes elbírálását.

Szeptemberben több ezer embernek kellett elhagynia a migránstábort Leszbosz szigetén, mert hétfőn este tűz ütött ki. A hatóságok szerint valaki felgyújtotta a tábort. A Moria város melletti táborból 3-4000 migráns kényszerült elmenekülni a gyorsan terjedő lángok elől. Az AFP francia hírügynökség szerint nem először ütött ki tűz a menedékkérők szálláshelyén, de sosem kellett még ennyi embert kimenekíteni.

A görög kormány statisztikái szerint mintegy 5600 menekült tartózkodik Leszbosz szigetén, miközben a szálláshelyeken 3500 főre van hely.

A leégett Moria befogadóközpontban 12 ezren voltak, a mostani táborban egyelőre azonban van hely, mert mindössze nyolcszázan költöztek be, leginkább családok. A segélyszervezetek a táboron belül pelenkát, tisztítószereket, élelmiszert és csecsemőtápszert is osztanak. A görög migráció- és menekültügyi miniszter, Notisz Mitarakisz azt mondta, hogy a hatóságok akár erőszakkal is készek átvinni a hajlék nélkül maradt embereket a sátortáborba.

Ha a szép szó nem használ, akkor be kell vetnünk a rendőrséget

– fogalmazott a miniszter, hozzátéve: a telet várhatóan sátrakban kell tölteniük a migránsoknak, mert az új, állandó létesítmény felépítéséhez legalább hat hónapra lesz szükség. A migránsok többsége azonban hallani sem akar arról, hogy beköltözzön. Azt mondják, az új tábor egy börtön, és követelik, hogy az Európai Unió gondoskodjon róluk. Addig is maradnak a sziget utcáin, a tereken, falak, kerítések mentén, templomokban.

A mostani helyzet borzalmas. Ezt az új tábort is fel fogják gyújtani

– mondta egy helyi lakos. Hozzátette, amióta a migránsok a szigeten vannak, a közbiztonság leromlott, a vállalkozások tönkrementek, a házak eladhatatlanná váltak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

hirtv.hu

Női kézilabda BL - Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak