Létrehozva: 2020.12.21.

Franciaország: egy afrikai bevándorló szándékosan fertőzött meg több nőt HIV-vírussal

Az elkövető többször is önellentmondásba keveredett a bírósági meghallgatásain.

Szerző Gaál József

Az Eure-et-Loir megyei (Észak-Franciaország) bíróság jogerősen 10 év börtönbüntetésre ítélt egy személyiségi jogai miatt meg nem nevezett afrikai férfit, aki két nőt is szándékosan fertőzött meg HIV-vírussal. Az elítélt úgy létesített többször védekezés nélküli intim kapcsolatot alkalmi szexpartnerekkel, hogy tisztában volt a gyógyíthatatlan betegségével – írja a L'écho Républican című regionális francia hírportál.

A bíróság három nő szándékos HIV-vírussal való megfertőzésével vádolta meg a gyanúsítottak, de az esküdtszék végül csak kettő miatt találta bűnösnek. Az afrikai férfi feleségét ugyanis nem tekintették áldozatnak, mivel neki 3,5 év házasság után elmondta a párja, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenved.

Az elítélt többször is önellentmondásba keveredett a bírósági meghallgatásain. Először azt mondta, hogy nem is ismeri az áldozatokat, később pedig azzal védekezett, hogy más is megfertőzhette őket. Ennek a valószínűsége azonban igen csekély, ugyanis egy biológiai vizsgálat megállapította, hogy mindhármuk szervezetében egy Közép-Afrikából származó, ritka HIV-vírustörzs van jelen.

„Nem mentesíti a büntetőjogi felelősség alól az a tény, hogy szexuális együttlétek beleegyezéssel történtek. Mindenkinek joga van a testi épséghez. Ezt az alkotmány rögzíti”

- fogalmazott az ítéletet hirdető bíró, aki az eutanáziával állította párhuzamba a különös ügyet. A „kegyes halált” elősegítő orvosok ugyanis minden esetben emberölés vádjával kerülnek bíróság elé – attól függetlenül, hogy a beteg mit kért tőlük.

Az afrikai férfit végül 10 év börtönre ítélték. A szabadulása után pedig 5 évig társadalmi-bírósági nyomon követésnek vetik majd alá, gondozási kötelezettséggel.

origo.hu

Mészöly Géza megbukott? Ki lehet az Újpest edzője?

origo.hu

Tovább fokozódik a háborús őrület - videó

borsonline.hu

Tömegbaleset történt Budapest XIII. kerületében, busz és autók karamboloztak

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Curtis csapata

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Németország háborús lázban ég, a Bild szerint Putyin már döntött a támadásról

KÜLFÖLD

Háborús pszichózis: újra napirendre került a repüléstilalmi zóna bevezetése Ukrajna fölött

KÜLFÖLD

Szívszorító, hogy éreznek az eltűnt Maddie szülei: most lenne 21 éves a kislány

KÜLFÖLD

A mentők már semmit sem tehettek, 50 éves nő halt meg balesetben