Létrehozva: 2020.12.27.

„Rettegve feküdtünk a sötétben” – elrabolta a 10 éves lányokat és négy napig erőszakoskodott velük a pedofil

Barátnőjével tartott az iskolába a kiskorú lány, amikor a semmiből felbukkant egy férfi és betuszkolta őket a kocsijába.

Majdnem 22 éve, hogy a most 32 éves Charlene Lunnonot iskolába menet egy pedofil elragadta az utcáról. Kétgyermekes édesanyaként, csak most tudott először beszélni az őt ért szörnyűségekről.

„Nézem, ahogy a lányaim kinyitják a karácsonyi ajándékokat, érzem, hogy a szívem megtelik szeretettel. Olyan ártatlanok, mint én voltam valaha” – kezdte szívszorító vallomását Charlene, aki csakis gyermekei miatt mesélte el a történteket.

A nő gyermekkora amúgy sem volt könnyű, édesanyja alkoholizmusa miatt kétévesen nevelőszülőkhöz került, ahol verték. Anyja halála után apja magához vette és stabilizálódni kezdett az élete. 1999-ben azonban egy fagyos reggelen, amikor barátnőjével sétált az iskolába, elrabolták őket. Az akkor 45 éves Alan Hopkins betuszkolta a fiatal lányokat a kocsijába.

„Rettegve feküdtünk a sötétben, egymásba kapaszkodva. A következő négy napot Eastbourne-ben, Hopkins lakásában töltöttük. Az ablakokat becsavarozta és az ajtókilincseket eltávolította, így nem tudtunk elmenekülni. A hálószobájába hurcolt minket és megerőszakolt mindkettőnket. Amikor éppen nem erőszakoskodott velünk, kikötözött minket és pizzával etetett” – emlékezett vissza a kétgyermekes édesanya.

A környéken élők jelentették a gyermekek eltűnését, majd a rendőrségnek négy nap elteltével sikerült nyomra bukkanniuk. Hopkinst a házában fogták el, elismerte bűnösségét. A bíróságon később életfogytiglanra ítélték – írja a The Sun.

„Amikor apám elmondta, csak akkor értettem meg, hogy nem kell tovább félnem. A rémálomnak vége volt, de a megmentéssel elkezdődött életem hátralévő része, mint „Az egyik lány, akit elraboltak” ” – tette hozzá megtörten Charlene, akinek évekig pszichológushoz kellett járnia, hogy feldolgozza a történteket. Barátnőjével azonnal megszakadt a kapcsolata és csak később a középiskolában találtak újra egymásra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

life.hu

Magyar érettségin az Antigonéról is kérdezték a diákokat - Teszteld, mennyit tudsz Szophoklész művéről!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta

KÜLFÖLD

Kivillanó mellbimbókkal kosarazza ki a pasikat a kebelcsoda – videó

KÜLFÖLD

"Véget ért az életem" - összetörtek a szülők, egyetemista gyermekük agyhalott lett