Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.03.

Riasztás: abortált magzatsejteket használ az egyik cég a vakcinagyártáshoz

Nem ajánlják a püspökségek a fenti vakcinát. Az Anyaszentegyház ezzel szemben azt mondja, hogy „morálisan elfogadható az olyan oltóanyagok használata, melyek előállításához abortált magzatok sejtjeit használják fel.”

Két amerikai püspökség is azt javasolja a katolikus híveknek, hogy ne oltassák be magukat a Johnson & Johnson (J & J) koronavírus elleni vakcinájával, ugyanis a készítmény „erkölcsileg kompromittáló”, mivel abortált magzatok sejtjeit használják fel a gyártásához – írja a The Guardian.

A Louisiana állambeli New Orleans-i, illetve a Missouriben található St. Louis-i egyházmegye is nagyon hasonló nyilatkozatot adott ki a témával kapcsolatban. A két püspökség szerint a híveknek a Moderna vagy a Pfizer/BioNTech vakcináját kell előnyben részesítenie, és ha lehetőségük van rá, akkor utasítsák vissza a Johnson & Johnson készítményét. Fontos megjegyezni, hogy mindkét nyilatkozatokban többször is külön hangsúlyozzák, hogy „a katolikus hívek tiszta lelkiismerettel felvehetik a J & J oltását, ha más alternatíva nem áll rendelkezésre”.

Louisiana állam mélyen vallásos kormányzója, a demokrata párti John Bel Edwards – aki egyébként ellenzi az abortuszt – azt mondta, hogy megérti a katolikus vezetők aggodalmait, de a vírus terjedésének megállítása érdekében az embereknek fel kell használniuk a rendelkezésre álló és jóváhagyott vakcinákat.

Az egyházmegyék állásfoglalása után az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának tanügyi és abortuszt érintő bizottsága is kiadott egy közleményt, melyben megismételték az oltással kapcsolatos erkölcsi aggályokat. A szervezet álláspontja szerint a Pfizer/BioNTech vagy a Moderna vakcinák előnyösebbek abban az esetben, ha valaki képes megválasztani, milyen oltást kap.

Az eseményekre reagálva a Johnson & Johnson szóvivője kedden azt mondta, hogy a vállalat „oltóanyagában” nincsenek abortált magzatokból származó sejtek. Azt azonban ő sem cáfolta, hogy a gyártás során ilyet alkalmaznának. Elmondása szerint „a gyártás felgyorsítása érdekében emberi sejtvonalat használnak a készítmény előállításakor.”

A Johnson & Johnson koronavírus vakcinája. (illusztráció)

Mire használják az abortált magzatokat a vakcinagyártása során?

Nagyon leegyszerűsítve az történik, hogy az abortált magzatokból kinyert sejteket végtelenségig felszaporítják. Ezt a sejtvonalat arra használják, hogy ipari méretekben szaporítsanak vírusokat bennük – jelen esetben koronavírust. Az emberi sejtekben nevelt vírusokat később legyengítik vagy elölik, tisztítják, vagy kiválasztják belőlük a megfelelő immunválaszt előidéző vírusrészeket.

A Vatikán egyértelműen fogalmazott a kérdésben

A témával kapcsolatban a Vatikán is megszólalt december elején. Az Anyaszentegyház álláspontja szerint „morálisan elfogadható az olyan oltóanyagok használata, melyek kifejlesztéséhez abortált magzatok sejtjeit használják fel.”

A szöveget maga Ferenc pápa hagyta jóvá. A Vatikán hangsúlyozta, hogy a vakcinák használata még nem jelenti azt, hogy a beoltottak támogatnák az abortuszt. Sőt bátorították is a híveiket, hogy oltassák be magukat a gyengék és leginkább veszélyeztetett csoportba tartozó emberek védelme érdekében.

Magyarországon is oltanak majd a J & J vakcinájával?

A Johnson & Johnson vakcináját egyelőre csak az Egyesült Államokban engedélyezték sürgősségi felhasználásra. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) március 11-én hoz döntést arról, hogy feltételes forgalmazásra ajánlja-e az amerikai gyógyszergyár koronavírus elleni egykomponensű védőoltását – írta Twitteren az amszterdami székhelyű uniós szervezet.

Az Európai Unió előzetes szerződései alapján ettől a gyártótól a tagállamok összesen 200 millió ember beoltására elegendő vakcinához juthatnak majd hozza a közeljövőben, tehát valószínűleg Magyarország is kapni fog belőle. Hogy mikor, azt egyelőre nem tudni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak