Létrehozva: 2021.04.13.

Rejtélyes módon vesztette életét az édesanya, öt gyermeket hagyott hátra

Rejtélyes körülmények között halt meg egy litván nő. A rendőrség szerint azonban nem baleset okozhatta a halálát.

Elképesztő borzalmakat élhetett át az ötgyermekes nő, akinek holttestét a suffolki Brandon Country Park tavában találtak meg pénteken. A rendőrség gyilkosságot sejtve nyomozást indított.

A litván származású Egle Vangaliene (35) holttestére egy látogató figyelt fel a vízben. Nem késlekedett, azonnal riasztotta a mentősöket, de akkor már késő volt. Nem sokkal később, az ügy kapcsán egy 46 éves férfira terelődött a rendőrség gyanúja, akit le is tartóztattak.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A helyieket nagyon felzaklatták a történtek, ezért a parkban folyamatosan járőröznek a rendőrök. A tragédiát súlyosbítja, hogy Egle már 7 éve dolgozott Angliában, hogy segíthesse Litvániában élő szegény sorsú családját.

Barátai nagyon szerették a családanyát, tisztelettel emlékeztek meg róla. Sőt egy adománygyűjtést is szerveztek, hogy biztosítsák a temetéséhez szükséges összeget és a holttest hazaszállítását – írja a The Sun.

„Részvétünket fejezzük ki a családnak, egy szeretett anyát és nővért vesztettek el. Öt gyermek maradt anya nélkül. Nehéz szavakat találni, amik vigaszt nyújtanak ebben a nehéz időben. Minden erőnkkel, hitünkkel és reményünkkel támogatni fogjuk őket” – emlékezett meg róla egyik barátnője, Vitalija.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Kivégeztek és kútba dobtak három turistát Mexikóban

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta

KÜLFÖLD

Kivillanó mellbimbókkal kosarazza ki a pasikat a kebelcsoda – videó