Létrehozva: 2021.05.26.

„Pár másodperc alatt minden megváltozott” – kukásautó ütötte el a 3 éves kisfiút

A kukásautó messzire lökte a kisfiút, füst gomolygott és az ijedt emberek összevissza rohangáltak.

Kukásautó ütötte el a 3 éves kisfiút tavaly Manchester Clayton nevű városrészében, a gyerek azóta sem épült fel még teljesen.

„Normál napnak indult, de aztán másodpercek alatt megváltozott minden” – idézi fel a történteket az édesanya a The Sun-nak.

A kukásautó elütötte, majd nagyon messzire lökte az úton a kisfiút, így először nem látta őt az édesanyja, csak azt, hogy mindenütt füst gomolygott, és az emberek összevissza rohangáltak-

„Valaki feltett a járdára, ahol a húga megpróbálta újraéleszteni. Meg kellett állnia, mert sokkot kapott, és nem tudta folytatni az újraélesztést. Két járókelő segített neki. Aztán úgy rémlik, mintha valaki azt kiáltotta volna: Lélegzik!” – mondta az édesanya, Sarah.

Kiderült: a kisfiú, Kai koponyatörést szenvedett, többszörösen bevérzett az agya, öt bordája, a medencéje és a combcsontja eltörött, de a máját és tüdejét is sérülés érte.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A kiérkező mentők a Royal Manchesteri Gyermekkórházba szállították, ahol sürgősségi műtéten esett át. Utána két hét intenzív terápia következett. Három hónapot töltött a kórházban a kisfiú, azóta is kezelésekre jár.

A hálás édesanya adományokat gyűjt a kórháznak, mint mondja, az ott dolgozók nélkül nem léphetett volna a kisfia a javulás útjára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta