Létrehozva: 2021.06.05.

Életét vesztette a hős rendőr, miközben egy fulladozó fiút akart megmenteni

Pillanatok alatt bekövetkezett a tragédia, pedig nem akart mást, mint megmenteni egy ártatlan életet.

Borzalmas tragédiához riasztották a massachusettsi rendőrséget péntek délután a Green Hill Parkba. Mire a helyszínre értek, már három ember is fulladozott a tóban.

Azonnal öt rendőr sietett a vízbe, hogy kimentsék a bajba jutottakat, akik közül két embert sikeresen a partra is húztak. Csakhogy ezután a mentésben részt vevő tisztek rádöbbentek, hogy az egyik társuk eltűnt.

A búvárok nem sokkal délután fél három előtt találták meg a 38 éves Enmanuel „Manny” Familia holttestét. A hős rendőr ugyanis belefulladt a vízbe, miközben megpróbálta kimenteni a worcesteri tinédzser fiút.

A 14 éves srác holttestét körülbelül egy órával később találták meg a búvárok. A nevét nem közölték.

Steven Sargent rendőrfőnök elmondta, hogy az összes tisztet, akik a vízbe mentek, kórházba szállították kivizsgálásra. Hét búvár vett részt a keresésben és a mentésben, egyikük könnyebb sérüléseket szenvedett, így őt kórházban kezelik – írja a Crime Online.

„A worcesteri rendőrség egy testvért, barátot és társat veszített el. Emlékezni fogunk rá, és tisztelni fogjuk önzetlen odaadását Worcester iránt, és végső áldozatát, hogy megmentsen valakit, akit nem ismert” – mondta Sargent, megjegyezve, hogy Familia öt évig dolgozott a worcesteri rendőrségnél.

„Ő egy hős volt„ – mondta az a szemtanú, aki kihívta a rendőrséget, majd pedig végignézte a drámai mentést.

Familia a feleségét, Jennifert és két gyermekét, Jovant és Jaylát hagyta hátra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!