Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.19.

Ha ez sem győz meg az oltásról, akkor semmi – így néz ki a román Covid-kórház folyosója

Elképesztő képsorok láttak napvilágot a szomszédos országban: egy helyi televízió a román főváros egyetemi kórházában forgatott.

A román Digi24 televízió stábja a bukaresti Egyetemi Kórházban forgatott, a képsorok pedig a legdurvább horrorfilmekkel is felvehetnék a versenyt – derül ki a Főtér című román portál cikkéből.

Megteltek a folyosók halottakkal

A portál kiemeli: az ország borzasztó helyzetbe került az alacsony átoltottság miatt. A felvételből – amelyet IDE kattintva lehet megtekinteni – ugyanis kiderül: az intézményben olyan sok, súlyos állapotban bekerült fertőzött hunyt el, hogy a halottasház hűtőkamráiban már nem férnek el, ezért a folyosókon tároljál a holttesteket.A vírus annyi ember életét követeli, hogy hiánycikk lett a hullazsák.

Naponta 45-en vesztik életüket

A kinti újságíróknak a kórházban elmondták: naponta 45 betegük hal meg,. Igaz, ez a szám a koronavírus-fertőzöttek mellett az egyéb betegségben elhunytakat is tartalmazza, ugyanakkor beszédes adat, hogy míg korábban havonta száz hullazsákra volt szükségük, most ötszázat kell rendelniük.

A kórházi betegek fele covidos

400 koronavírusos és szintén 400 egyéb betegségben szenvedő pácienst ápolnak.

A egészségügyi személyzet egyre kevésbé bírja a gyűrődést, a súlyos állapotban levő fertőzötteket szállító mentők sorban állnak a sürgősségi osztály előtt. Az intézményben 400 koronavírusos és 400 egyéb betegségben szenvedő pácienst ápolnak.

A hatóságok számtalan oldalt létrehoztak a közösségi médiában, ahol folyamatosan tájékoztatják az embereket az egészségügy állapotáról, és szinte könyörögnek, hogy aki nem oltatta be magát, az tegye meg!

Az alábbi fotón. egy teljesen kimerült egészségügyi dolgozó pihen, teljes védőfelszerelésben:

A többi kórházban is hasonló a helyzet

A portál kiemeli: a helyzet hasonló az ország többi kórházában is. A román kormány nemzetközi segítséget kért, hazánk eddig lélegeztetőgépekkel, gyógyszerekkel igyekezett segíteni, valamint több tucat szállítható, de súlyos beteg ápolását átvállaltuk. Magyarország mellett most Moldova is igyekszik segítséget nyújtani: 31 orvost és ápolót küldött Romániába.

Aggasztó a vírushelyzet Romániában (Fotó: pixabay)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését