Létrehozva: 2021.11.30.

„Azt hittem, mind meghalunk„ – lángra lobbant az autó, benne a kisgyerekekkel és az anyjukkal

Az anyuka sosem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor azt hitte, ő és gyermekei is mind meghalnak.

Mellisa Grant november 26-án, pénteken vezette autóját a Brownhillsben található Watling Streeten. A hátsó üléseken ült két kisfia: a 3 éves Braidan és az 1 éves Bradley.

Az anyuka bekapcsolta a fűtést, hogy páramentesítse az autót, majd hirtelen arra lett figyelmes, hogy kigyulladt az autó lábtere. Mellisa azonnal félreállt, kivette Braidant a kocsiból, majd Bradleyt is kiszabadította a gyerekülésből. Szerencsére a család még időben kijutott, mielőtt az autó felrobbant volna – írja a Daily Star.

A Brownhillsben élő 27 éves anyuka Facebook-oldalán osztotta meg a történteket, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre.

„Ma este kigyulladt az autóm, miközben benne voltam a két kisbabámmal„ – írta Mellisa. „Sikerült kiszednem Braidant az üléséből, de Bradleyt nem tudtam olyan könnyen kiszabadítani, mert a lángok ekkor már az egész autót körbeölelték. Úgy voltam, vele, hogy semmiképp sem hagyom ott a kisfiamat, ha meghalok, akkor is kiszabadítom onnan a gyermekemet. Mindeközben tudtam, az autó bármelyik pillanatban felrobbanhat. Végül még időben sikerült kirángatnom, nem törődve azzal se, ha eltöröm a karját, olyan erősen húzom. A lényeg az volt, hogy túléljük mindannyian.”

A gyerekekkel a legközelebbi házhoz rohantam segítségért kiabálva. Az autó ekkor felrobbant mögöttük, mindannyian sikoltoztak. Mellisa férje, Jamie a helyszínre sietett, a legrosszabbtól tartva.

„Azt hitte, az autóban ragadtunk, szörnyű, hogy mit élhetett át„ – magyarázta az anya. „A füst belégzése miatt kaptam némi oxigént, de egyébként elég jól megúsztuk a dolgot. Azt hittem, mind meghalunk, nagy szerencsénk volt.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!