Létrehozva: 2021.12.10.

Katalin hercegnével találkozhatott a kisfiú, aki mindkét lábát elvesztette kegyetlen szülei miatt

A kisfiú mindössze 41 napos volt, amikor a szülei megkínozták.

Szinte elképzelhetetlen, milyen kínokat kellett kiállnia a 7 éves Tony Hudgellnek. A kisfiú mindössze 41 napos volt, amikor kórházba került és maradandó sérülései lettek azok után, hogy a szülei megkínozták. A kisfiúnak 3 évvel később a kínzás miatt amputálni kellett mind a két lábát.

Tony élni akarása és küzdése példaértékű, a kisfiú sorsa pedig a tragikus kezdetek után jóra fordult. Paula és Mark Hudgell a kenti West Mallingból örökbe fogadták és addig küzdöttek, míg Tony biológiai szüleit hosszú időre rács mögé juttatták.

A kisfiú most találkozott Katalin hercegnével és Vilmos herceggel is, a szülők és a hercegi pár pedig hosszasan elbeszélgettek. Katalin még meg is könnyezte Tony történetét, akit nem törtek meg a múlt sebei, most már mankó nélkül tanul járni műlábain, sőt, jótékonysági munkát is végez: tavaly egy gyermekkórháznak gyűjtött pénzt azzal, hogy kilométereket sétált. Több mint egymillió fontot tudott így annak a kórháznak adományozni, amelyben csecsemőként kezelték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta