Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.28.

Több mint 400 autó kerekét szúrta ki egy idős férfi, elképesztő, mekkora kárt okozott

Egyelőre nem tudni, mi lehetett a gyanúsított indítéka, a jelek szert azonban pusztán szórakozásból rongálta meg az autókat.

Szerző Gaál József

Múlt hét csütörtökön, azaz karácsony szenteste előtt egy nappal a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Andernach város közelében a helyi rendőrség őrizetbe vett egy ötvenes évei elején járó férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 402 személyautó kerekét szúrta ki az éj leple alatt, feltehetően szórakozásbólírja a Bild online kiadása.

A német bulvárlap beszámolója szerint a gyanúsítottat háromórás hajtóvadászat után sikerült elkapni. Úgy tudni, hogy több szemtanú is jelezte a hatóságok fele: „egy gyanús alak válogatás nélkül szurkálja ki az utcán parkoló autók kerekeit szerte a városban.”

Elfogásakor a gyanúsított símaszkot viselt, a zsebében pedig találtak egy körömvágó ollót, melynek felületén gumiabroncs maradványokat mutattak ki egy laboratóriumi vizsgálat során. Ennek ellenére a férfi, akinek már többször is volt dolga a rendőrséggel vagyon elleni bűncselekmények miatt, tagadta, hogy bármi köze lenne az incidenshez.

Ámokfutása során a feltételezett elkövető összesen 1500 gumiabroncsot szúrt ki, az áldozatául esett autók többségének mind a négy kereket hazavágta. Előzetes becslések szerint az okozott kár mértéke 150 ezer euró, azaz átszámítva körülbelül 55 millió forint.

Meg nem erősített hírforrások szerint a bíróság súlyosbító körülményként fogja értékelni, hogy a bűncselekmény-sorozat közvetlenül karácsony este előtt történt, amikor a német családok hagyományosan rokonlátogatásokra mennek.

Valamelyest hasonló bűncselekmény történt egyébként tavaly szilveszterkor is az észak-spanyolországi Vitoria-Gasteisban található Mercedes-üzemben, ahol egy kirúgott alkalmazott ellopott egy markológépet, majd bosszúból módszeresen megsemmisített közel félszáz V-osztályú Mercedes személyautót és kisbuszt. A férfi 1800 millió forintnak megfelelő kárt okozott.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak