Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.02.05.

Felfoghatatlan fájdalom: mind a 8 kisbabáját elvesztette az édesanya

Sosem tudta kiheverni gyermekei elvesztését.

Az egész világ elámult egykor Mandy Allwoodon, aki 8 babával esett teherbe. 1996-ban világra is hozta a kicsiket, 6 fia és 2 kislánya született. Azonban boldogsága nem tarthatott sokáig, szülés után alig pár órával mind a 8 baba meghalt.

„Mindegyiküket két és fél órán át öleltem. Mind a karjaimban halt meg. Szörnyű volt. Imádkoztam Istenhez, hogy legalább az egyikük túlélje. De mindet elvette tőlem” – nyilatkozta az asszony.

Az asszony teljesen összetört, depressziós lett, többször is véget akart vetni az életének. Fantomterhességben szenvedett, azt érezte, hogy a babák még mindig rugdosnak a pocakjában. Végül az alkohol rabja lett a nő, volt, hogy a reggelt egy üveg borral indította.

56 éves korában kiderült, hogy rákos, megműtötték, de az életét nem tudták megmenteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak