Létrehozva: 2023.01.17.

Ma ünnepli születésnapját Karikó Katalin: Fontos bejelentés érkezett Amerikából

Újabb rangos elismerésben részesítették hazánk egyik legismertebb tudósát.

Szerző Zs. B. Ö.

Szinte megszámolni sem lehet már, annyi díjat és elismerést kapott Karikó Katalin, a koronavírus elleni oltóanyag technológiájának kifejlesztéséért. A biokémikus, aki január 17-én ünnepli születésnapját, egy újabb rangos kitüntetésben részesült, ezúttal Amerikában.

KARIKÓ Katalin
Fotó: Cseke Csilla

Az idén ötven éves fennállását ünneplő National Inventors Hall of Fame civil szervezet ugyanis

az amerikai Feltaláló Hírességek Csarnokába választotta Karikó Katalint.

Ide olyan tudósok kerülhetnek, akik igazi újítók, eddig nem ismert technológiákat dolgoznak ki, vagy épp életeket mentenek meg. A magyar professzor legszorosabb munkatársával, Drew Weismann-nal együtt került a Feltaláló Hírességek Csarnokába – írja a szervezet weboldala. Karikó Katalin méltatásában kiemelték:

munkájával az mRNS COVID-19 vakcinák alapjainak legfontosabb darabját fektette le. A Pfizer-BioNTech és a Moderna által kifejlesztett vakcinák létfontosságúak voltak a koronavírus világjárvány elleni küzdelemben, és 2020 decembere óta több milliárd adagot adtak be belőlük világszerte.

A Szegedi Tudományegyetem oldala kiemelte, Karikó Katalin kutatómunkájának célja annak felderítése volt, hogy miként lehet az mRNS-t orvosi terápiára használni. Ezt már a rák- és a szívbetegségek elleni kísérleti kezeléseknél is alkalmazzák.

Az ünnepélyes beiktatási ceremóniára 2023. október 26-án, Washingtonban kerül sor.

 

Szerző Zs. B. Ö.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ferenc pápa a háborúval kapcsolatban üzent

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Újabb háborús fenyegetés: atomfegyverekkel tart hadgyakorlatot Oroszország

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait