Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.04.19.

Inflációs válság: még az idén 6000 vendéglátós húzhatja le a rolót Ausztriában

Nem enyhülnek az inflációs válság okozta károk a nyugati szomszédunknál. Az elképesztő árrobbanás miatt idén hatezer vendéglátóegység zárhat be.

Mario Pulker, az Osztrák Vendáglátóipar Szövetségének szóvivője úgy fogalmazott egy friss interjúban, hogy rengeteg osztrák vendéglős még mindig a túlélésért küzd. Az elmúlt évek, kezdve a világjárványtól az inflációs válságig rendesen megtépázta ezt a szektort.

Az olcsó karácsonyi menü már az alapanyagok megvásárlásánál eldől.
Fotó: Pixabay.com

 Pulker szerint a legtöbb étterem próbálja minimalizálni a nyereségét annak érdekében, hogy ne kelljen akkora árat emelniük, amekkorát amúgy az elmúlt évek árrobbanása miatt indokolt lenne. Sok vendég azonban ennek ellenére is elmaradozik, mert már mostani áremeléseket is soknak tartják.

A Kronen Zeitungnak megszólaló szakember szerint eljött a pont, amikor vendéglátósok tömkelege fogja bedoni a törölközőt. Egyes számítások szerint még az idén 6000 körül lehet azok száma, akik lehúzzák a rolót. Pulker példaként a borjúhús árát említi. Az eredeti bécsiszelethez szükséges hús ára 2022 év vége óta 50 százalékkal emelkedett. A szakember szerint különösen nehéz helyzetbe kerültek a vidéki éttermek, és azok a városi helyek, ahol nem kimondottan nagy a turizmus.

Ahogy a Ripost arról korábban beszámolt, nem csak a vendéglátósokat, hanem háztartások költségvetéseit is jelentősen megtépázta az elmúlt hónapok őrült áremelkedése. A mélyfagyasztott pizza ára például egy év alatt 91 százalékkal, vagyis majdnem a duplájára nőtt, míg az étolaj 77 százalékkal, a kristálycukor pedig 72 százalékkal drágult.

Ezen kívül felsorolták még:

  • Sültkrumpli 70 százalékkal
  • halrudacskák 66 százalékkal
  • paradicsom 58 százalékkal
  • szappan 46 százalékkal
  • liszt 27 százalékkal

kerül többe, mint 2022. márciusában. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Így fékezné meg Ausztria a tömeges bevándorlást

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt