Létrehozva: 2023.04.05.

Leleplezte a mentős: ez az 5 gyilkos jel, amit a szülők sosem vesznek észre

Ha ezeket a tüneteket észleled kisgyermekeden, azonnal vidd orvoshoz!

A kisgyerekek gyakran nem tudják közölni, hogy pontosan mi a problémájuk, ezért olykor a szülőknek kell kitalálni. A szülők fontos feladata, hogy a legapróbb jeleket is azonnal értsék és orvosolják a problémát.

Lázas, gyerek, influenza, fertőzés, betegség, vírus
Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

A mentősök egy csoportja annak érdekében, hogy megkönnyítsék ezt a feladatot, összeállítottak egy listát a legfontosabb jelekről, amik egészen biztosan veszélyt rejtenek a kisgyermekek számára. Sőt ha a kisgyermek állapota súlyos, akár több tünete is lehet a felsoroltak közül.

1. Kiütések

Azok a kiütések, amik nyomásra sem fehérednek ki, súlyos betegségre utalhatnak. 

„Ez olyan életveszélyes állapot jele lehet, mint a meningococcus, és további vizsgálatot indokol” – hívta fel a figyelmet a szakértő a The Sunnak.

A meningococcus fertőzés által okozott leggyakoribb fertőzések az agyhártyagyulladás és a vérmérgezés. Mindkét típusú fertőzés nagyon súlyos, és néhány óra alatt halálos kimenetelű is lehet.

2. Álmos és petyhüdt

Ez arra utalhat, hogy változás történik a kicsi tudatállapotában. Ha ilyen jeleket észlelsz gyermekeden, azonnal vidd orvoshoz.

3. Megváltozott kutacs

A kutacsok az újszülött koponyáján a varratok találkozásánál levő nyílások. Amikor ez a terület úgy néz ki, mintha megsüllyedt volna vagy mintha kidudorodna, az a kiszáradás jele lehet - magyarázták a mentősök.

4. Ingerlékenység, folyamatos sírás és az, hogy nem tud megnyugodni

Ez több dolgot is jelenthet a szakértők szerint. A túlzott, vigasztalhatatlan sírás például a kólika tünete is lehet. Ez a betegség minden ötödik csecsemőt érinti. Pontos okai ismeretlenek, de felmerült a gyanú, hogy az emésztési zavarok, a beszorult szelek és az átmeneti bélérzékenység lehet a kiváltó oka.

5. Sápadt és foltos bőr / bőrszínváltozás

Ha például kék árnyalatú az ajkuk, a törzsük vagy a körömágyuk, akkor az orvosi vészhelyzetet jelent. Ha a rosszullétük súlyos, akkor a szokásos színükhöz képest nagyon sápadtak vagy akár szürkék is lehetnek.

A mentősök szerint a foltos bőrre kell a legjobban odafigyelni! Ha a pettyezettség nem múlik el melegítéssel, akkor segítséget kell kérni. A foltosodást olyan betegségek okozhatják, mint a rossz vérkeringés, a lupusz és bizonyos gyógyszerek mellékhatásai.

„Ezek észrevétele és korai kezelése a kulcsa annak, hogy a kisgyermek a legnagyobb biztonságban legyen” - hívták fel a szülők figyelmét a mentősök.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve