Létrehozva: 2023.06.13.

Újabb halálos áldozatokat követelt az időjárás

Legkevesebb hét ember életét követelte már eddig is az Arab-félsziget felől India nyugati és Pakisztán déli részét elérő Biparjoy ciklon, a még erősebb, orkánerejű szél várhatóan csütörtökön éri el a két ország partvidékét - közölték a hatóságok kedden.

A mumbai rendőrség közölte, hogy a fürdőhelynek számító Dzsuhu előváros tengerpartjáról a hullámok elragadtak négy fiatal fiút, és mind vízbe fulladtak. A szélvihar több helyen fákat döntött ki, egyhelyütt pedig egy falat is ledöntött, ami három ember halálát okozta.

Gudzsarát állam veszélyeztetett kerületeiben péntekig betiltották a halászatot, az iskolákban pedig tanítási szünetet rendeltek el. Az állam partjai közelében számos olajlétesítmény található a tengerben, de a tízméteres hullámok miatt rajtuk kívül több nagy kikötő forgalmát is le kellett állítani.

A partmenti területekről eddig több mint húszezer embert evakuáltak és úgy tervezik, hogy elővigyázatosságból kedd estig mindenkit kilakoltatnak a veszélyeztetett körzetekből.

A Biparjoy ciklon széllökései óránként akár a 180 kilométeres sebességet is elérhetnek, s a vihar várhatóan csütörtök este éri el Gudzsarátot és a dél-pakisztáni Karacsit. A pakisztáni hatóságok már hétfőn hozzáláttak a megelező intézkedésekhez, szerda estig mintegy százezer ember evakuálását tervezik a veszélyeztetett körzetekből.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve