Létrehozva: 2023.09.20.

"Hősként halt meg" - kiskutyáiért rohant a tűzbe a 11 éves kislány

Hét hónapos pitbull kölykökön akart segíteni.

Rilee Beisler két kiskutyát szeretett volna megmenteni egy sarasotai üdülőben kialakult tűzből. A 11 éves kislányt megpróbálták megfékezni, de nem sikerült. Ez lett a veszte.

A floridai kislány a helyi jelentések szerint annak ellenére ment be a két lángoló ház közül az egyikbe, hogy az ott nézelődő emberek meg akarták állítani ebben. A szemtanúk szerint Rilee ugyan bement a két kutyusért, de kijönni már nem jött ki. Nagynénje, Laura Aden azt nyilatkozta róla, hogy aranyból volt a szíve, és imádta azokat a kutyákat.

Hét hónapos pitbull kölykökről van szó. Csak a baj volt velük, de neki ők voltak a babái, a gyermekei.

A helyi egységek jelentései szerint a kislány füstmérgezésben halt meg. 

Meg akarták állítani őt, de Rilee az a típus volt, akit nem tudtál lebeszélni semmiről, ha ő már elszánta magát valamire. Számunkra hősként halt meg. A tette többet mond minden szónál. Mindent elmond róla

 - mesélte Aden. Azt, hogy mi okozta a tüzet, azt egyelőre még nem tudni. A szándékosságot a rendőrség kizárta, -közölte a Complex

 



 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Várhatóan megbukik a csapatánál, a Bayern mégis lecsapna az edzőre

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban