Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.09.

„Reménykedtünk benne, hogy elfelejthetjük a rémálmot, de sajnos nem így lett” – Műteni kell az elemet nyelt magyar kislányt, jelenleg mélyaltatásban tartják

Rengetegen aggódnak a kis Laráért, hétfői műtétje sorsdöntő lehet.

Sajnos továbbra sem javul az elemet nyelt magyar kislánynak az állapota: lélegeztetőgépen tartják Németországban a kis Larát. A kislányt ugyan már hazaengedték a kórházból, azonban a légcsövén keletkezett egy hártya, ami gátoltja kicsit a levegővételben. A Bors információi szerint ha minden jól megy, akkor hétfőn helikopterrel egy másik kórházba szállítják Larát, ahol elvégezhetik a szükséges műtétet. 

elemet nyelt Lara, Németországban
A kis Lara jelenleg is az életéért küzd, hétfőn pedig komoly műtét vár rá Fotó: Bors

A Bors nyomán korábban már a Ripost is beszámolt róla, hogy a családjával Németországban élő, egyéves Lara július 17-én vidáman játszott a saarbrückeni otthonukban, amikor valahogy a kezébe került egy ceruzaelem és lenyelte. A szülők csupán azt vették észre, hogy a gyermek krákog és nehezen vesz levegőt. Orvoshoz vitték, aki kórházba küldte. Ott belenéztek Lara torkába, az elemet azonban nem vették észre. Így a kislányt hazaküldték, de továbbra sem javult az állapota, ezért szülei többször is visszavitték az orvoshoz. Csupán a 9. napon sikerült kikönyörögniük, hogy a gyermeket megröntgenezzék. Akkor találták meg a probléma forrását. Az elem az eltelt idő alatt súlyos sérülést okozott, ezért a gyermeket egy darabig mélyaltatásban tartották. Már úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, ezért Larát hazaengedték.

Reménykedtünk benne, hogy elfelejthetjük a rémálmot, de sajnos nem így lett

nyilatkozta a Borsnak Vanessza, Lara édesanyja szeptember 9-én, szombaton.

Az elem lenyelése miatti gyulladás következtében még otthon is hörögve vette a levegőt. Alávetették egy lézeres kezelésnek, ami eleinte szintén hatékonynak tűnt. Néhány nappal később Larát ismét hazavihettük, de sajnos ezzel nem értek véget a kislányom megpróbáltatásai

– magyarázta Vanessza.

A Bors szerint a család 10 nappal később újfent észrevette, hogy Lara rendellenesen lélegzik. Természetesen ismét a rendelőbe siettek, ám az orvos közölte: nem szükséges a túlzott aggodalom, a gyermeket biztosan megtámadta egy vírus.

Három napig lelkiismeretesen adogattam a gyógyszereket a lányomnak, de hatástalannak bizonyultak

– mondta Vanessza nem titkolt indulattal.

A család már sokadszorra tért vissza a kórházba gyermekükkel. Az orvosok ezúttal – komolyabb vizsgálat nélkül – egy egyhetes, pumpás asztmakezelés mellett döntöttek.

Hiába kérleltem a professzort, hogy nézzék meg a torkát alaposabban egy speciális kamerával, hiszen sípolva veszi a levegőt, ez nem zavarta őket. Otthon aztán Lara nagyon rosszul lett. Először a karjaimban feküdve sírt, majd elájult. Ezúttal már normálisabb volt az orvos hozzáállása. A röntgen ugyan semmilyen elváltozást nem mutatott ki, ám a kamerás vizsgálat során végre kiderült, hogy egy vastag hártya nőtt Lara légcsövére

– mesélte az aggódó édesanya.

A kislány csak egy pici lyukon keresztül kapott levegőt, ha ez eltömődött volna, Lara valószínűleg megfullad.

Larát péntek óta mélyaltatásban, lélegeztető-gépen tartják, mivel a kórházban nincs olyan szakember, aki a szükséges operációt elvállalná. A tervek szerint hétfőn, helikopterrel szállítják egy másik intézménybe, hogy a beavatkozást elvégezzék. Szerencsére az intenzív osztályon megengedik, hogy folyamatosan mellette legyünk. Én is fogom a kezét, és közben kérlelem Istent, hogy gyógyítsa meg a gyermekemet

mondta Vanessza a Borsnak, aki mindenképp szeretne kislánya mellett lenni. 

Az aggódó édesanya Kóré Károly újságírónak nyilatkozott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését