Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.29.

Továbbra is Donald Trump a legesélyesebb republikánus elnökjelölt

A felmérések szerint a korábbi elnök kihívóinak esélye sincs legyőzni Trumpot.

Úgy tűnik, továbbra sem kell komoly kihívótól tartania Donald Trumpnak a republikánus elnökjelöltségért zajló küzdelemben. A második televíziós vitán, amelyet a kaliforniai Simi Valley-ben rendeztek, és amelyet a korábbi elnök az elsőhöz hasonlóan megint kihagyott, a jelöltek leginkább egymásnak estek, de azért szóba került többek között a bevándorlás és Ukrajna is. A vita színvonaláról sokat elmond, hogy az egyik résztvevő, Ron DeSantis floridai kormányzó megjegyezte, nézőként ő is elkapcsolt volna a vitáról - írja a New York Post amarikai napilap online kiadása.

Továbbra is Donald Trump a legesélyesebb republikánus elnökjelölt

A vitára a Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) kritériumai alapján nyolc jelölt kvalifikálta magát, de Donald Trump lemondta a részvételt. A jelöltek a felmérések által mutatott erősorrend alapján foglalhatták el helyüket a színpadon. 

A beszámolók szerint az este során egyik jelölt sem tudta annyira megragadni a nézők figyelmét, hogy veszélyeztesse Donald Trump volt elnök helyzetét, aki a legfrissebb felmérések szerint mintegy 37 százalékponttal vezet legközelebbi riválisa előtt. Vetélytársai közül néhányan keményen kritizálták, amiért „nem állt ki” ellenük, de Trump már az első ilyen alkalom előtt nyilvánvalóvá tette, hogy csak Joe Bidennel (aki feltehetően a demokraták elnökjelöltje lesz majd) hajlandó részt venni televíziós vitában.

A jelöltek szinte egyöntetűen támadták a Biden-adminisztráció bevándorlási politikáját, és ígéretet tettek a migráció elleni erőteljes fellépésre. Ron DeSantis akár a hadsereget is bevetné a mexikói kartellek ellen, Vivek Ramaswamy pedig elvenné a születési jogon járó állampolgárságot azoktól a gyerekektől, akiknek a szülei illegálisan jöttek az országba.

Tim Scott szenátor szerint Bidennek el kellene látogatnia a déli határra, és dolgoznia kellene annak lezárásán, mert most „nem biztonságos és tárva-nyitva áll, ami az elmúlt 12 hónapban hetvenezer amerikai halálához vezetett a fentanil miatt”.

Nikki Haley a demokratákat és a republikánusokat egyaránt hibáztatja a kialakult helyzetért. A volt ENSZ-nagykövet 25 ezer új határőrt venne fel, valamint visszaállítaná többek között a Maradj Mexikóban programot – írja a Fox News amerikai televíziós hálózat tudósítása.

Ami Ukrajnát illeti, a jelöltek többsége folytatná a háborúban álló ország támogatását, azonban DeSantis semmiképp nem adna „biankócsekket”, Ramaswamy pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajna további segítése Oroszországot Kína karjaiba lökheti – írja a Reuters hírügynökség.

Trump kampánycsapata unalmasnak és lényegtelennek nevezte a vitát, amely semmit sem fog változtatni az előválasztás dinamikáján és Trump előnyén. Egyben felszólították az RNC-t, hogy televíziós viták rendezése helyett inkább a Biden-adminisztráció elleni küzdelemre fordítsa az energiáit.

A közvélemény-kutatások szerint Donald Trump volt előnye egyre nő: már 10 százalékponttal vezet Joe Biden előtt. Míg Trump egyre népszerűbb az amerikaiak körében, a jelenlegi elnök támogatottsága az Ukrajnának adott óriási összegű támogatások és az ország gazdasági helyzete miatt egyre csökken. 

Biden általános támogatottsága 37 százalékon áll, ami alacsonyabb, mint februárban, amikor 42 százalék volt. Az amerikaiak 56 százaléka elégedetlen Biden kormányzati teljesítményével. A CNN felmérésében azt is megkérdezték az emberektől, hogy visszatekintve elégedettek vagy sem, ahogyan Trump az elnöki feladatait ellátta. Az eredmény: 48 százalék mondta, hogy elégedett, és 49 százalék, hogy elégedetlen. Ez a 48 százalék 10 százalékponttal jobb, mint amikor 2021 januárjában távozott hivatalából, és magasabb, mint amilyen az elnöksége szinte teljes időtartama alatt volt.

A Washington Post–ABC News közvélemény-kutatása szerint Biden egyre nehezebben nyeri el az amerikaiak támogatását, mivel egyre nagyobb az elégedetlenség a gazdaság és a bevándorlás kezelése miatt, egyre többen mondják, hogy az Egyesült Államok túl sokat tesz Ukrajna megsegítéséért az Oroszországgal vívott háborúban, és széles körben aggódnak a jelenleg regnáló elnök kora miatt is, aki második ciklusára pályázik.

Az életkor kérdése mindkét jelölt megítélését befolyásolja, bár inkább Biden esetében, aki 82 éves, míg Trump 78 éves lenne második ciklusának kezdetén. Összességében a felnőttek 74 százaléka szerint Biden túl idős lenne egy újabb ciklushoz, míg Trump esetében 50 százalék mondja ezt.

A felmérés szerint Biden 10 százalékponttal van lemaradva Donald Trump mögött a választási ciklus e korai szakaszában.

Biden általános támogatottsága 37 százalékon áll, ami alacsonyabb, mint februárban, amikor 42 százalék volt. Az amerikaiak 56 százaléka elégedetlen Biden kormányzati teljesítményével. És ez hasonló más felmérésekben is, mint például a Fox News, Quinnipiac, CNN vagy a The Wall Street Journal közölt.

A felmérésben azt is megkérdezték az emberektől, hogy visszatekintve elégedettek vagy sem, ahogyan Trump az elnöki feladatokat ellátta. Az eredmény: 48 százalék mondta, hogy elégedett, és 49 százalék, hogy elégedetlen. Ez a 48 százalék 10 százalékponttal jobb, mint amikor 2021 januárjában távozott hivatalából, és magasabb, mint amilyen az elnöksége szinte teljes időtartama alatt volt.

A gazdasági helyzettel sem elégedettek az amerikaiak

Biden az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy gazdasági eredményeit népszerűsítse: többek között az alacsony munkanélküliséget, az infrastrukturális kiadásokat és azokat a befektetéseket említette, amelyek a klímaváltozás kezelésére irányulnak. Az inflációval kapcsolatos aggodalmak azonban továbbra is fennállnak. A Post–ABC felmérése szerint ugyanis

a Biden gazdaságpolitikáját támogatók száma 30 százalékra esett vissza, ami elnöksége legalacsonyabb értéke.

Tehát négy amerikaiból közel három elégedetlen a gazdasági helyzettel, és annak ellenére, hogy a munkanélküliségi ráta több mint egy éve 4 százalék alatt marad, 57 százalék negatívan értékeli azt. Még rosszabbul ítélik meg a benzin- vagy energiaárakat (87 százalék elégedetlen), amelyek az elmúlt hetekben ismét emelkedtek, valamint a megkérdezettek 91 százaléka úgy vélekedett, hogy az élelmiszerárak is túlságosan magasak az országban.

Továbbá négyből hárman negatívan ítélik meg az átlag amerikaiak jövedelmi helyzetét is. Arra a kérdésre, hogy anyagilag jobb helyzetben vannak-e most, mint Biden hivatalba lépésekor,  44 százalék azt válaszolta, hogy az anyagi helyzetük nem lett jobb, míg 15 százalék szerint jobb lett, 39 százalék szerint pedig ugyanolyan anyagi helyzetben vannak, mint Biden hivatalba lépésekor.

Joe Biden munkájának elfogadottsága 39 százalékon áll, ami közel van a tavaly nyáron mért 38 százalékhoz – derül ki a CNN hírtelevízió országos közvélemény-kutatásából.

Az augusztus utolsó napjaiban készült közvélemény-kutatás elsősorban az elnök megítélését vizsgálta, amiből az is kiderül, hogy a választók 24 százaléka látja úgy, hogy az elnök tevékenysége javított az amerikai gazdaság helyzetén, 58 százalék szerint pedig rontott.

A megkérdezettek mintegy negyede (26 százalék) gondolja úgy, hogy Joe Biden rendelkezik az elnöki munka hatékony elvégzéséhez szükséges eréllyel.

Összességében a választók 35 százalékának van kedvező véleménye a jelenlegi elnökről, ami némi javulás júniushoz képest, ugyanakkor jóval elmarad a hivatalba lépésekor mért 59 százaléktól.

Donald Trumpról a választók 35 százaléka fogalmazott meg kedvező véleményt, az előző elnök esetében ez a mutató hivatali idejében sem haladta meg a 44 százalékot.

A 2024-es elnökválasztási jelöltállítással kapcsolatban az amerikai választók kétharmada (67 százalék) gondolja úgy, hogy a demokratáknak Joe Biden helyett mást kellene jelölniük elnöknek.

A hivatalban lévő elnök újrajelölését illető aggályok közül 49 százalék Biden életkorát jelölte meg, miközben 73 százalék azok aránya, akik szerint aggodalomra ad okot az elnök fizikai és mentális kompetenciája. A megkérdezettek 76 százaléka pedig amiatt aggódik, hogy Biden képes lenne-e kitölteni egy újabb négyéves elnöki ciklust.

Az elnök pártjához tartozó, demokrata érzelmű amerikai szavazók kétharmada (66 százalék) ugyanakkor rendkívül, illetve nagyon valószínűnek tartja, hogy mégis Joe Biden lesz a demokrata jelölt jövő novemberben.

Az amerikaiak szavazási hajlandósága nőtt az elmúlt hónapokban, és augusztus végén a megkérdezettek 82 százaléka mondta azt, hogy rendkívül, vagy nagyon motivált abban, hogy részt vegyen a választáson 14 hónap múlva. Májusban még kevesebb mint 70 százalék volt ezen a véleményen.

A CNN országos közvélemény-kutatása rákérdezett az elnök érintettségére fia, Hunter Biden külföldi üzleti ügyeiben. 61 százalék válaszolt úgy, hogy a jelenlegi elnök még alelnöki időszakában érintettnek volt tekinthető fia kínai és ukrajnai üzleti kapcsolatait illetően.

A fiával kapcsolatos bűnügyi nyomozást és eljárást illetően ugyanakkor a megkérdettek 44 százaléka azt mondja, hogy Joe Biden már elnökként helyesen cselekedett.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

metropol.hu

Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát