KÜLFÖLD

Szerző H. A.

Létrehozva: 2023.10.12.

Már saját lányát sem ismeri fel a súlyos beteg édesanya

A nő az évek során több műtéten is átesett, jelenleg családtagjai viselik a gondját.

Elfelejti a tárgyak nevét, lányát pedig a testvérével keveri össze egy nő a dél-yorkshire-i Sheffieldből: a ma már 52 éves, visszavonult ápolónő, Sorrall Dovey-nál először 2012-ben fedeztek fel daganatot a bal szeme mögött, hamarosan pedig azt jósolták neki, jó, ha néhány éve maradt hátra.

Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Az első műtét során az orvosok eltávolították a daganatot, amely nagyjából egy citrom méretének felelt meg, és a feltételezések szerint már évek óta növekedhetett a nő agyában. Pár év elteltével, 2016-ban a daganat ismét megjelent: Sorrall-nak ekkor azt mondták, talán négy éve maradt még hátra. Lánya, Morgan elmondása szerint az édesanyja akkoriban borzasztóan erős migréntől szenvedett, ami miatt sokszor napokig fel sem bírt kelni. A jobb szemében és a kezében zsibbadást észlelt, amihez nyaki fájdalom társult, valamint memóriazavar is fellépett nála.

Engem Frances-nek kezdett el szólítani: a nővérét hívják így

- mondta el a kutatóként dolgozó lány. 

Sorrall, aki 2017-ben ismét megoperáltak és utókezelést is kapott, mára túlszárnyalta a kapott diagnózist: annak ellenére azonban, hogy az asszony állapota már egy ideje stabil, továbbra is gond van a memóriájával, és gyakran elfelejti a tárgyak nevét.

Nehezen boldogul az olyan technológiai eszközökkel, mint amilyenek a mobiltelefonok, és ez sok stresszel jár számára, de a bátyám és én ott vagyunk mellette, és segítünk neki

- mesélte el Morgan, aki jelenleg azért küzd, hogy az agydaganattal kapcsolatos kutatások nagyobb támogatást kapjanak - írta meg a Mirror. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve