Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző K. C.

Létrehozva: 2023.10.04.

„Senki sem látta előre” - Minden egyes nap újra megszakad a lányát gyászoló apa szíve

Az egész családot lesújtotta a váratlan tragédia.

Olyasmit kellett átélnie egy édesapának, amit egy szülőnek sem szabadna. Egyik nap ugyanis holtan talált rá 28 éves lányára az otthonában. 

Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

Jack Brannan arra számított, hogy aznap este jól fogják érezni magukat tanárnőként dolgozó lányával. De már az gyanút keltett, hogy Aimee nem ment el fiatalabbik nővéréért munka után. Mire a 28 éves nő otthonához ért, már egy mentőautó és három rendőrautó várt ott. 

A 62 éves Brannan úr elmondta, hogy fiatal felnőtt lánya öngyilkosságot követett el, de semmilyen előjelét nem látták a tragédiának. Nem sejtették, hogy valami nincs rendben, és a világuk teljesen összeomlott emiatt. 

„Szívszorító. Minden nap, amikor felkelek, amikor munkába megyek, amikor hazaérek, megszakad a szívem. Öngyilkos lett. Nem voltak figyelmeztetések vagy jelek. Nem volt semmi. Olyan közöl álltunk egymáshoz, és mindent elmondott nekem. Az ember azt kérdezi magától mit tehetett volna másként” – mondta az összeomlott édesapa. 

Aimee-t, aki a Falkirk-i St Mungo's Highban dolgozott, kívül és belül egyaránt gyönyörű léleknek nevezték. Tragikus halála megrázta szeretteit, kollégáit és az iskola diákjait is.

Édesapja számára most egy cél lett felhívni a figyelmet az öngyilkosságokra, és reméli, hogy másokat arra tud ösztönözni, hogy segítséget kérjenek, és megakadályozza őket abban, hogy véget vessenek az életüknek. 

„Nem láttuk előre Aimee halálát, és ezért olyan fontos az öngyilkosságra való figyelemfelkeltés és megelőzés érdekében történő adománygyűjtés, mert nem látjuk előre. Aimee életvidám volt. Ő volt az osztálya sztárja, és gyönyörű volt. Az édesanyja hat évvel ezelőtt hunyt el rákban. Nagyon közel állt a nővéréhez, Emilyhez. Nagyon hiányzik nekünk” – tette hozzá szomorúan az apa. 

Jack és Aimee kollégái most adományokat gyűjtenek különböző jótékonysági szervezeteknek, amelyek az öngyilkosságra való figyelemfelhíváson dolgoznak - írja a Mirror. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését