Létrehozva: 2024.02.08.

Azt hitték, csak gyászol: két halálos betegség támadta meg a nőt

A gyásza mellett betegségeivel is meg kellett küzdjön.

Egy nőnél két halálos állapotot is diagnosztizáltak, miután kezdetben azt hitték, hogy tüneteit mindössze a bánat okozza. A 60 éves, észak-londoni Sonia Beldom 2022-ben veszteségek sorozatán ment keresztül, beleértve az apja és négy közeli barátja halálát. Amikor tavaly év elején olyan fizikai tüneteket tapasztalt, mint a fáradtság és a légszomj, ezt érzelmi kivetülésének tulajdonította. Ám miután már csak nehezen kapott levegőt, vérvételen és mellkasi vizsgálaton esett át, amely nagy vérrögöket talált a tüdejében. Ezek ha a szívébe vagy az agyába kerültek volna, meg is ölhették volna.

Sonia Beldom, fotó: YouTube videógrab
Sonia Beldom azt hitte, csak a gyász miatt romlott meg az egészsége. Kiderült: két halálos kór is megtámadta Fotó: YouTube

Amikor a tünetei súlyosbodtak, hatalmas hőemelkedéssel kórházba szállították, és az akut promielocitás leukémia diagnózisát is megkapta.

2022-ben négy nagyon közeli barátomat és szeretett apámat veszítettem el, aki hirtelen összeesett, és agyi aneurizma következtében meghalt. Szóval, sok bánattal léptem be 2023-ba. Egyszerűen úgy éreztem, hogy fizikailag és mentálisan nem vagyok jól, nem tudtam normálisan működni

– mondta a nő.

Az elmúlt évben többször menekültem meg a haláltól, így minden nap egy ajándék

– mondta Sonia, aki diagnózisai után elkezdte a kemoterápiás kezelést. Négy hetet töltött a kórházban, majd amikor befejezte a kemoterápia első körét, hazaengedték, ahol a további köröket egynapos kórházi látogatásokkal folytatta. Most fejezte be a negyediket, és azt mondták, hogy sokat javult az állapota, de még szüksége lesz kezelésekre – számolt be az esetről a The Sun.

INSIDER

„Egy világ dőlt össze bennem” – leukémiával diagnosztizálták az óvodába készülő Botondot

A kisfiú első óvodai napjára készült, de megtörtént a baj.

INSIDER

„Egy világ dőlt össze bennem” – leukémiával diagnosztizálták az óvodába készülő Botondot

A kisfiú első óvodai napjára készült, de megtörtént a baj.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve