Létrehozva: 2024.02.09.

Fontos bejelentés érkezett a Mount Everestről, eljött a változás ideje

A nepáli hatóságok elrendelték, hogy a Mount Everest hegymászóinak ezentúl le kell hozniuk saját ürüléküket az alaptáborba, nem hagyhatják fent a hegyen – közölte pénteken Mingma Csiri serpa, a Pasang Lhamuról elnevezett, illetékes falusi közösség szóvivője.

Mint mondta, a tavasszal kezdődő idei főszezonban minden hegymászónak kötelező lesz megfelelő zsákot használnia a vécézéshez a hegyen. Hangsúlyozta, hogy az új rendszabállyal a természeti táj súlyos beszennyezését próbálják megelőzni. Másrészt ismételten felmerültek olyan aggályok, hogy a hegymászók szervezetébe közvetetten emberi ürülék kerülhet, amikor havat melegítenek ivóvíznek – írja az MTI.

Mount Everest / Fotó: Pixabay

Az új rendszabály végrehajtásához a közösség egy ideiglenes irodát akar nyitni az Everest alaptáborában, ahol egyébként vannak vécék. Himlal Gautam helyi tisztségviselő, aki már saját maga is megmászta a csúcsot, elmondta, hogy a szabadban hagyott emberi ürülék mára nagy problémává vált.

Emellett többtonnányi hulladék – tönkrement sátrak, ruhák, csomagolóanyagok, vízforralók, italos és oxigénpalackok, sörösdobozok – van szétszórva a világ legmagasabb hegyén. A 8849 méter magas – tibetiül Csomolungmának nevezett – hegy kétes hírnevet szerzett mint a világ legmagasabban fekvő szemétdombja. A szegény himalájai állam hatóságai már régóta igyekeznek úrrá lenni a problémán, szemétszedő akciókkal. Néhány expedíciószervező cég már hosszabb ideje használ – önkéntes alapon – ürülékzsákot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban