Stadler József: Még a szarból is pénzt csináltam

Stadler József egy Akasztóhoz közeli tanyán született 1951. január 2-án. Világra jöttéről így nyilatkozott az édesanyja: „A gyerek burokban született, csukott marokkal. Amikor a bába meglátta, felkiáltott, hogy ennek a gyereknek óriási szerencséje lesz” – kezdte a Stadler Story első kötetében Kriszta néni.

Az üzleti szellem már egészen kicsi korában kialakult benne, szinte éhezte a munkát. „Ötévesen már feladatokat láttam el a ház körül, vigyáztam a jószágokra. Hatévesen már a környező tanyák teheneit is én őriztem, de voltak lovak is, amiket rám bíztak.

Annyit kerestem, mint két felnőtt együttvéve

– emlékezett vissza az interjúban az üzletember, aki egy fiókba gyűjtögette a „piroshasú” bankjegyeket. „Jóska fiam hatodik osztályos korától ekézett a földjeinken. Mindent rá lehetett bízni. Már akkor mondtam a férjemnek, hogy Jóskából üzletember lesz. A férjem azt szerette volna, ha Jóska is inkább tanulni megy, de amikor a fiam ezt meghallotta, nagyon dühös lett: »Nem megyek, még, ha ezerszer is mondja apu! Inkább világnak megyek« – vágta rá a fiam.”

A kis Stadler szerette a paraszti munkát, csak abban tudta elképzelni a jövőjét. Kilencévesen egy hónapban már annyit vitt haza, mint egy felnőtt. Józsefet azonban nem csak a juhászkodás érdekelte, a foci is.

„Szerettem volna futballista lenni, de erről csak álmodozhattam, mert a sok munka nem engedte meg, hogy jobban képezzem magam. Amikor elvégeztem a nyolc osztályt, arra gondoltam, kőműves leszek, de végül maradtam a juhászatnál. Elhelyezkedtem a Béke Szakszövetkezetnél, és tizennégy évesen annyit kerestem, mint három felnőtt együttvéve. Spórolt pénzem is volt rendesen.”

Kamaszként az elhullott birkák bőrét vásárolta fel és adta tovább. Még attól sem riadt vissza, hogy a család birkáival a patkányok között aludjon kint a telepen.

„Minden lehetőséget megragadtam, amiben megéreztem a gyarapodást. Én még a birkák trágyáját sem átallottam összeszedni és jó pénzért eladni.

Így csináltam pénzt még a szarból is

– emlékezett vissza Stadler, aki hozzátette: ekkor alapozta meg a jövőjét. Amikor szülei megvásárolták akasztói házukat, belekóstolt a pálinkafőzésbe is. Tizenhét évesen édesapjától kapott motorjával szállította Akasztón a nedűt.

„Nem győztem hordani. Gyűjtögettem is a pénzt egy autóra. Ekkor ránk mosolygott a szerencse. Apámnak négyese lett a lottón. Így már kocsival szállíthattam.”

Akkoriban a pálinkafőzés illegális tevékenységnek számított, ő pedig félt a lebukástól, már csak a szállítását folytatta mintegy tíz éven keresztül. Ekkor kezdett el a borászkodni is. Olyan jól ment a szekér, hogy már sofőrt is alkalmazott. „Szép világot éltem akkoriban. Amikor azt éreztem, mindent elérhetek az életben már fiatalon is, hát behívtak katonának…”

Kétéves katonai szolgálata alatt Akasztóról csempészett pálinkát a laktanyába. Az alagsori ruharaktárakban „menő zugkantint” alakított ki. Pálinkával fizette le az öregkatonákat, később a tiszteket is. Az árut pedig egy szerszámosládában dugdosta.

Soha nem buktam le hivatalosan

– mesélte Stadler.