Létrehozva: 2018.12.05.

Pécsi Ildikó kitörölte unokáját az életéből

Még mindig nincs vége, tovább húzódik a vagyonmegosztási per Pécsi Ildikó fia és volt menye között. A feleket nagyon megviselte a hosszas hercehurca...

Hiába az idő múlása, egyre nehezebben viselem a pereskedéssel járó feszültséget – mondta a Blikknek Pártos Csilla, miközben párja, egyben ügyvédje vigasztalta a folyosón. Nagy a tét: az is eldől, hogy Pécsi unokájának, Csabinak ki kell-e költöznie a házból.

Közös jövőt terveztünk, ezért alakítottuk át, újítottuk fel az egész házat. Saját szobát akartunk a fiunknak, hogy ne hárman aludjunk – indokolta Pártos Csilla, hogy miért is építették be a 130 négyzetméteres családi ház tetőterét. A bíróság most azt próbálja kideríteni, hogy a felek mennyi pénzzel járultak hozzá az építkezéshez. Pártos állítja, az ő szülei ugyanúgy besegítettek, mint anyósa.

Minden pénzünket beletettük, hiszen akkor még közös jövőt terveztünk, így ez volt természetes – mondta Pártos.

Noha Pécsi fia a nevén lévő ingatlanokat korábban a szüleinek ajándékozta, a lakások elvileg közös vagyonnak számítanak. Nem lesz egyszerű tisztázni, ki mekkora értékben gyarapította a 100 millióra rúgó vagyont.

Pécsi Ildikó kitart amellett, hogy a vagyonért főként ők dolgoztak meg. Párjával együtt belebetegedett a pereskedésekbe.

Nem akarok már bíróságra járni. Már csak azt szeretném, ha ennek az egésznek vége lenne – mondta a színésznő, akit a 10 hónapos kisunoka sem képes boldoggá tenni, hiszen Csabit, az elsőszülött unokát már hat éve nem látták. – Döntenem kellett, vagy kitörlöm az életemből a menyemet és az unokámat, vagy belerokkanok – jelentette ki korábban. Pártos Csillának sem volt egyszerű, korábbi autoimmun betegsége kiújult a sok idegeskedéstől, mire révbe ért ügyvéd párja mellett.

origo.hu

Ebben az országban végleg bezárták az állatkerteket

origo.hu

Agyonlőtték a brit miniszterelnököt

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

Dermesztő hír érkezett Ukrajnából

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

mindmegette.hu

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad egymás mellé ültetni

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szerelme miatt komoly változás mellett döntött Kozso

LELKIZŐ

"Volt sírás" - Rubint Réka egy barátnőjét is megríkatta

LELKIZŐ

Sírva jelentette be Balázs Andi, így próbálják megmenteni Tompos Kátyát

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról