"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár

Mándoki László bár valóban a rock ’n' roll élvonalában muzsikál hosszú évtizedek óta, megmaradt annak a Budapesti csibésznek, aki első zenekarával még a magyar főváros klubjaiban bontogatta szárnyait. Ezért meg sem lepődtünk, amikor nevetve és őszintén válaszolt a Ripost pimasz kérdéseire.

új lemez

bejelentés

interjú

Mándoki László teli energiával érkezett meg csütörtök kora délután az Akvárium Klubba, ahol bejelentette a Mandoki Soulmates legfrissebb albumának közelgő megjelenését, ami a beszédes
A memory of our future címet kapta. A világsztárt sikerült elkapnunk néhány pillanatra és úgy döntöttünk, leszámolunk az ilyenkor szokásos, sablon kérdésekkel. Mándoki László láthatóan örült ennek, így egy őszinte, belemenős és mókás párbeszéd született.

Mándoki Lászlónál nyolc napos egy hét...

Ripost: Te vagy az élő példa rá, hogy a rock konzervál. Hogy viszonyulsz a korodhoz?

Mándoki László: Úgy élek, mint harminc éves koromban. Az életem ezen periódusában nagyjából másfél éve nem volt egyetlen, szabad hétvégém sem. Sőt, szerintem nálam nyolc napos egy hét. Egy nap 24 órából áll és nagyjából a felét munkával töltöm.

Szombat vasárnap ez egy picit csökken, úgy kilenc, tíz órára.

Ripost: Fáj pihenni?

M.L.: Pihenni? Az mit is jelent pontosan? Megismételnéd, mert nem pontosan értem? Oké, ezt a szót tényleg nem ismerem. Vagyis azt hiszem tudom mit jelent, de elfelejtettem. A rock 'n’ roll nem erről szól.

Az utóbbi években egy párszor bejártuk a világot és út közben mindig van pár óra alvásra. A repülőn szoktam bóbiskolni, ahogyan most is, hiszen épp a reptérről jöttem ide.

„Nem hibázhattam”

Ripost: Orvos mikor látott utoljára?

M.L.: Szerintem soha, de ezen gondolkodnom kell. Fogorvosnál tuti nem voltam még életemben és nem azért mert ő volt nálam, hanem mert nem kellett. Igazából sosem voltam beteg. Na jó, a múltkor volt egy kis izé… Pokolian meg voltam fázva, de csak mert bolond voltam. Stockholmban vettünk fel egy videót, amin kenuztam. Négy fok volt és én mondtam, hogy egy felvételt megcsinálok trikóban. Ebből a felvételből aztán kettő, három, majd négy lett…

Orvos akkor sem kellett, de azért éreztem, hogy a harminckilenc fokos láz azért nem olyan jó.

Ripost: Téged sosem vitt el a rock 'n’ roll rossz irányba? Pia, drogok…?

M.L.: Őszintén megmondom, hogy két, vagyis három oka is van annak, hogy nem csúsztam bele semmi ilyesmibe. Ha az ember ennyire benne van ennek a világnak a sűrűjébe és ennyi világsztárral dolgozik, akkor nagyon sok életet látsz tönkremenni és ez megóv téged.

Neveket nem mondok, de láttam magam mellett mereven feküdni néhány fickót a stúdióban, akiket aztán úgy cipeltünk ki a limuzinba.

A második ok, hogy zenekarvezetőként soha nem engedhettem meg magamnak, hogy elveszítsem a kontrollt.

A harmadik pedig, hogy az átkosban nekem nem adtak a komcsik útlevelet, majd a német és amerikai papírjaimmal nem engedtek vissza.

Jó darabig menekült státuszban voltam és nem hibázhattam, mert onnan nem volt hová mennem.