Létrehozva: 2022.12.24.
Módosítva: 2022.12.24.

Vastag Csaba az első igazi, közös karácsonyára készül menyasszonyával

A népszerű énekes és Evelin éppen egy éve szerettek egymásba. Idén karácsonykor pedig már egy hatalmas, közös ünnepre készül a két család.

Vastag Csaba és Evelin alig több mint egy éve ismerkedtek meg egymással, de már jegyben járnak, és nem kérdés az sem, hogy valamikor a közeljövőben oltár elé állnak. Ahhoz, hogy kimondhassuk, itt bizony semmi sincs elhamarkodva, elég leülni velük egy kávéra a karácsonyi vásárban, hiszen befejezik egymás mondatait és érezni köztük a vibrálást, amit csak a szerelmesek tudnak sugározni magukból. Csaba és Evelin az idei karácsonyukról meséltek a Borsnak.

Fotó: Vaskó Tamás / Bors

 

 „Szeretnénk, ha mindkettőnk családja nálunk ülné körbe az asztalt”

"A karácsony mindkettőnk számára az egyik legfontosabb ünnep, hiszen nagy családban nőttünk fel, és az értékeink, melyeket otthonról hoztunk, közösek." 

Ennek fontos eleme, hogy szenteste mindannyian együtt üljünk az asztal körül.

"Számomra pedig van még egy extra jelentősége is az karácsonynak, hiszen ilyenkor nem vállalok fellépést sem, pont azért, hogy én is ott lehessek a családdal" – kezdte a lapnak Vastag Csaba, akitől Evelin vette át a szót.

"Az idei az első olyan ünnepünk, amire igazán együtt készülünk. Azt szeretnénk, ha mindkettőnk családja nálunk ülné körbe az asztalt és egy hatalmas, szeretetteljes ünneplés kerekedne a karácsonyból. Mi tízen vagyunk testvérek, így a „hatalmas” esetünkben nem csupán szójáték" – nevetett az énekes menyasszonya.

A tervezett idillbe csak a féltés szólhat bele, hiszen van egy nagyon fontos tényező, amit egyetlen nagycsalád sem hagyhat figyelmen kívül…

"Az egyetlen dolog, amiért még hezitálunk az a koronavírus, ami sajnos még nem tűnt el teljesen. A szüleink idősek és féltjük őket és ez lehet az egyetlen alapos indoka annak, ha végül úgy döntünk, hogy idén inkább autóba ülünk és mi látogatjuk meg őket" – fogalmazott az énekes, aki menyasszonyával együtt a Bors napilap december 24-ei számában hosszabban is mesél kapcsolatukról és jövőbeli terveikről. 

 

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

"Csak ülök és potyognak a könnyeim" – Balázs Andi közölte a megható hírt, így segítenek a rákbeteg Tompos Kátyán

mandiner.hu

Még az Eb előtt távozik a Freiburgtól a magyar válogatott alapembere

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

travelo.hu

Lerántjuk a leplet a magyarok kedvenc strandételéről!

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka