Létrehozva: 2017.03.22.

Anyukám is érteni fogja - Hogyan találjunk jó autószervizt?

Összeszedtünk néhány pontot, ami alapján érdemes szervizt keresni.

Szerző P. Petra

Amikor egy ideje már nem működik jól valami az autóban, megkezdődik a megfelelő szerviz keresése. Ugyanez a helyzet adódik akkor, amikor valaki vesz egy használt autót, és nincsen bejáratott javítója, vagy az az adott típushoz nem ért, nem vállalja.

Öt (plusz egy) rövid pontban összefoglaljuk, hogyan érdemes autójavítót választani, hogy az megfelelő legyen műszakilag és anyagilag is, mert minden járműtulajdonosnak szüksége van egy megbízható helyre, ahová fordulhat, ha baj van.

1. Hírnév

Gyakorlatilag kimondhatjuk, hogy egy autószervizre rábízzuk az életünket. Ne adjuk oda a kocsit az első utunkba eső javító kezébe, mert fogalmunk sincsen róla, hogy hogyan dolgoznak. Első és legfontosabb, hogy alaposan nézzünk utána, milyen híre van az adott szerviznek.

Hírnév szempontjából természetesen a legjobb helyen a márkaszervizekben járunk. Az útszéli javítóműhelyek, okosba’ szerzett alkatrészekkel, talán engedélyek hiányában dolgoznak, úgyhogy feltétlenül szükséges mások tapasztalatait megismerni.

Ne felejtsük el leellenőrizni, hogy a szerviz szerepel-e a Nemzeti Közlekedési Hatóság adatbázisában járműfenntartóként.

2. Vásárlói visszajelzések

Ez legkönnyebben az interneten kutatható, de személyes ismeretségeink is segíthetnek a döntésben. A világháló tele van az ügyfelek problémás eseteivel. Panaszkodnak, levelet írnak, és meg is nevezik sérelmeik helyszínét. Keressünk rá a neten a szervizre és olvassunk bele néhány véleménybe.

Azt azért azonnal hozzá is tenném, hogy óvatosan kezeljük a kommenteket, mert azért hajlamosak túlzásba esni az ügyfelek.

Jó tippeket kaphatunk a közösségi oldalak autómárkák, vagy típusok köré épült csoportjaiban. A megszállott márkaőrültek szinte mindent tudnak a típusokról, érdemes tehát csatlakozni az ilyen klubokhoz, és érdeklődni a tapasztalataikról, sőt, biztosan tudnak szervizeket, javítókat is ajánlani.

3. Drága autód van?

Minél többet ér egy kocsi, annál nagyobb a gond, ha a szerviz esetleg elront valamit. Egy-egy felesleges kicserélt alkatrész, vagy sikertelen próbálkozások a hiba okának megállapítására sok pénzt vihetnek el, ezért – akár személyes konzultáció keretében is – érdeklődjünk arról, hogy van-e megfelelő tapasztalatuk az adott típussal kapcsolatban, vagy az adott hibajelenség okának megállapításában.

Egyszerű teszt lehet, hogy ha elmondjuk, mi a baj és a szerelő, vagy szervizvezető kapásból le tudja szűkíteni két-három lehetséges okra a dolgot. Érdeklődjünk a várható költségekről is. Ha magabiztosan adnak választ, már reménykedhetünk, hogy jó helyen járunk.

A cikk folytatását elolvashatod az Autószektor oldalán!

origo.hu

Romhalmaz lett a luxushotelnek szánt emeletes hajóból - képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

metropol.hu

Őrjöngenek a németek, magyar bíró reagált a BL legnagyobb botrányára

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal