Létrehozva: 2017.06.13.

Zenélni fog a 67-es út!

Hamarosan minden Republic-rajongó Kaposvár felé veszi az irányt! Élmény lesz az utazás 2019-tõl az R67-esen!

Szerző Márai Mónika

Akusztikus útszakasz kivitelezését tervezik nyáron!

Az R67 formabontó, akusztikus útszakaszt is tartalmazó építése kivitelezését a Strabag Építő Kft., a Strabag AG. és a Soltút Kft alkotta konzorcium nyerte el. Az út négysávosra bővítésével 33,2 km hosszúságú gyorsút jön létre az M7-es autópályától Kaposvárig, ezáltal megvalósul Somogy megye székhelyének gyorsforgalmi elérhetősége a tervek szerint 2019-re!

A kivitelezés uniós és hazai források felhasználásával valósul meg, nettó 65,7 milliárd forint értékben.

Magyarországon és Kelet-Európában először építenek akusztikus aszfaltot, és mi mást is „játszhatna” el az R67-es aszfaltja, mint a Republic ikonikus dalát, a 67-es úton című slágert.

De hogyan is zenélhet egy aszfalt?

Mint egy valódi hangszer, az aszfaltba vésett mélyedések képezik a kottát, a kocsi gumija a gitár húrja, az autó karosszériája pedig maga a hangszer. Azaz, ha ráhajt az autós a keréknyomnyi vagy teljes sávon elterülő „bitumen kottára”, akkor felcsendül a dallam.

Az úgynevezett akusztikus vagy zenélő aszfalt speciális technológiával készül. Ugyanolyan aszfaltot terítenek le, mint bármelyik másik útszakaszon, ám itt a felületet egy gyémántvágóval bemetszik kereszt irányban. A hang magassága a barázda mélységétől és az egymáshoz viszonyított távolságától függ.

Persze, a fejlesztés itt még nem ér véget, hiszen kerékpárút és összekötő út is épül 11 km hosszan. A kivitelezéshez kapcsolódóan Mernyeszentmiklós és Somogybabod települések között a gyorsúttal párhuzamosan új összekötő út épül a meglévő átkelési szakaszok felhasználásával, írja a magyarepitok.hu

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

life.hu

Suri Cruise elvágta az utolsó szálat, ami Tom Cruise-hoz kötötte: erős üzenet

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

ripost.hu

Rejtély Jászberényben, ezt találta egy iskoláslány a fűben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal