Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.07.14.

Keleten is elindult az M4-es kivitelezése, megépül a hiányzó szakasz

Július 11-én letették az autópálya Berettyóújfalu és Nagykereki közötti szakaszának alapkövét.

Szerző P.Petra

Kezdetét vette az építkezés a 2x2 forgalmi sávval megvalósuló M4-es autópálya 29,5 kilométer hosszú, Berettyóújfalutól az országhatárig, azaz Nagykerekiig tartó szakaszán. A két ütemben történő kivitelezését az A-Híd Zrt-vel konzorciumban két cég végzi majd el.

Az első ütem (2,95 km) várhatóan 2018 decemberére készül el, ezen a szakaszon található majd az autópálya mérnökségi telep és az autópálya rendőrség is.

A jóval hosszabb, 26,53 kilométeres a második ütemben kerül kivitelezésre. Ennek költségvetése 83 milliárd forint, rajta húsz híddal, melyek közül kiemelkedőek a Berettyó folyó és a Dusnok patak feletti pályahidak. Ezt a szakaszt előre láthatóan 2020 januárjában adják majd át. Az elkészülő szakaszon egy pár egyszerű pihenő, egy komplex pihenővé alakítható határátkelőhely és egy pár tengelysúlymérő állomás is létesül.

Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője történelmi jelentőségűnek nevezte az alapkőletételt, és elmondta, a bihari térségben ekkora beruházás még soha nem volt. Kiemelte: az épülő M4-es összeköttetést teremt a felvidéki, az anyaországi és az erdélyi magyarság között. Az országgyűlési képviselő az ártándi határátkelőhely tavalyi forgalmi adatait idézve világított rá, hogy mekkora szükség van az új autópályára: 2016-ban 5,5 millió személy kelt itt át, ez 2,5 millió személygépjárművet, valamint 816 ezer kamiont jelentett.

A bihari térség valaha volt legnagyobb beruházása vette kezdetét!

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a keddi alapkőletételkor hangsúlyozta az M4-es autópályának az épülő M35-ös autópályával való kapcsolatát, ami által közvetve megvalósul Debrecen és Nagyvárad gyorsforgalmi összeköttetése is. Hozzátette: az M4-es autópálya Cegléd és Abony közti szakaszának építése is közbeszerzési eljárás alatt van, valamint az Abony és Fegyvernek között forráshiány miatt leállított építkezésben is előrelépés történt. A kormány dolgozik a munka újraindításán, ami akár már ősszel bekövetkezhet. 2022-ig az összes tervezett útépítést befejezik, eddigre 2400 kilométer hosszú lesz a hazai gyorsforgalmi úthálózat. 

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

metropol.hu

Kettészakad az ország: Kiadták a riasztást a hétvégére

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal