Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.06.

Idén is tartolt a járműfieszta a Hungexpón!

Mint 2006 óta minden tavasszal, idén is minden eddiginél izgalmasabb látnivalókkal, valamint rendkívüli programokkal várta látogatóit hazánk legnagyobb szezonnyitó autós rendezvénye, az Automobil és Tuning Show.

Szerző Tóth Balázs

A benzingőzös hétvége öt pavilont és hatalmas kültéri területet töltött meg élménnyel, az évkezdő járműfiesztára több, mint 46.000-en voltak kíváncsiak a nyitva tartás három napja alatt.

Az AMTS számos remek újítást és tematikát hozott magával, melyben korosztálytól függetlenül a család minden tagja megtalálhatta a számítását. Csaknem 250 kiállító felhozatalában több, mint 1.500 járművet csodálhattak meg a látogatók, egyetlen belépőjegy áráért pedig tíz, önmagában is teljes értékű rendezvény volt megtekinthető.

Az AMTS-en évek óta megszokott autós importőrök, márkaképviseletek kiállításán összesen 24 márka legújabb modelljeiből válogathattak az érdeklődők. Az autók mellett pedig több ízben a gyárak is saját standdal jelentek meg a legújabb, külön a témának szentelt 10.000 m2-es csarnokban.

Az AMTS először vonultatta fel az elektromos és plug-in hibrid modelleket, amelyek forradalmi változást hoznak a mobilitásban. Szintén külön zóna nyílt sport- és szabaidőautó (SUV) kategóriának is, ahol 14 márka összesen 26 hobbiterepjárójába ülhettek bele a show látogatói.

A szalonautók világához szorosan kapcsolódva, az Autós Nagykoalíció a múltat, a jelent és a jövőt mutatta be a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításon, amely az autóipar magyar vonatkozású, évszázados történelmén kalauzolta végig az érdeklődőket. A tárlaton vendégeskedett dr. Anisits Ferenc, a "dízelpápa", dr. Hanula Barna, a Bugatti Veyron motorjának tervezője, valamint a Magyar Köztársaság érdemrendjével is kitüntetett formatervező, prof. Stefan Lengyel is.

De nem csak hazánk, a nemzetközi autós élet nagyjaival is összefuthattak a látogatók: a show első amerikai sztárvendége, John D'Agostino, a nyugati part egyik legnagyobb autóépítője volt, aki remekül érezte magát Budapesten és a legjobb európai kiállítások közt említette az AMTS-t. Ígérete szerint jövőre már egy saját építésével tér vissza az Öreg Kontinensre.

Hihetetlen gépek érkeztek külföldről is: ennyire színes nemzetközi felhozatala még sohasem volt az AMTS szerves részeként üzemelő Carstyling.hu Tuning Show-nak. A rendezvény mára nem csak hazánkban számít az ország legnagyobb tuning rendezvényének, de a nemzetközi szcéna is a szezon egyik kiemelt zarándokhelyeként tartja számon.

Összesen 15 ország tuning autói vonultak fel az idei AMTS-en, minőségüket pedig jól fémjelzi az Essen Motor Show szervezője, Sven Shulz véleménye, aki nemzetközi szinten is kiemelkedőnek értékelte a felhozatalt – külföldi és magyar építések tekintetében egyaránt.

Annak sem kellett csalódnia, aki kifejezetten az idősebb autókért érkezett, hiszen teljesen különálló tematikaként mutatott be patinás veterán és oldtimer modelleket a Classic Automobil Show, a MAVAMSZ szervezésében. A több, mint 200 szebbnél-szebb - többségükben muzeális minősítéssel rendelkező - járművet felsorakoztató tárlatban önálló kiállítási területet kaptak a veterán kabrió, kupé, mini és törpe autók, valamint kombi járművek is. A veteránok mellett az épített autók felhozatala is erős volt, a Rusty Rodder Hot Rod Show gépparkjának köszönhetően.

Az AMTS adrenalin vonalát képviselő Gymkhana Országos Bajnokság is szintet lépett 2017-re: a futam meghívásos keretek között, látványos showműsorként mutatkozott be a nagyközönségnek, komoly versenyautókkal és több nemzetközi pilótával is megtámogatva, akik hamar a nézők kedvencei lettek.

A Generali támogatásában, az AMTS kiemelten gondolt a legkisebb látogatóira is. Soha ennyi gyermekprogram nem várta még a családdal érkezőket, mint idén, a rengeteg játék többségével pedig a szórakozás mellett még tanulhattak is a kicsik.

Nem utolsósorban pedig, idén is egy átépített autó – ezúttal egy Audi TT Roadster – volt a rendezvény fődíja, melyet a show harmadik napján sorsoltak ki a látogatók között.

Az AMTS jövőre is megrendezésre kerül, a szervezők 2018. március 23-25 között soha nem látott újdonságokkal és meglepetésekkel várják a látogatókat a Hungexpón, melyekről a szoros együttműködés kapcsán a %Ripost% olvasói értesülhetnek először!

Szerző Tóth Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

hirtv.hu

Női kézilabda BL - Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal