Létrehozva: 2017.12.12.

Örülhetnek a dolgozók - adócsökkentéssel indul 2018

Fontos változás jön jövõre, amely minden céget és minden munkavállalót érinthet. A pénztári megoldásokat is magában foglaló bizonyos béren kívüli juttatások adóterhelése közel három százalékkal, 40,71 százalékra csökken.

Kedvezően változnak 2018-tól a béren kívüli juttatásokra vonatkozó szabályok.

A közel háromszázalékos adócsökkentés a munkavállalókat és a munkáltatókat is érinti. A cafetériakörben az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári tagsághoz adható munkáltatói hozzájárulásokra adható munkáltatói támogatás például jövőre az ideinél jóval kedvezőbben, 40,71 százalékkal adózik. Az idei teherhez képest ez közel három százalékos adóelőnyt jelent majd, azaz aki bruttó keretből kapja a munkáltatói juttatást az ennyivel járhat jobban, illetve a kedvező változás miatt több munkáltató számára válhat vonzóvá dolgozói pénztári tagságának támogatása.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége készített egy felmérést, amely többek között arra kereste a választ, hogy a béren kívüli juttatások milyen szerepet kapnak a munkaerő megtartásában. Ez a mostani gazdasági helyzetben kulcskérdés, hiszen sok ágazatban egyszerűen nincs elég munkaerő. A kutatás eredménye rendkívül beszédes: összesítve a munkáltatók 61 százaléka, ezen belül a nagyvállalatok háromnegyede szerint a béren kívüli juttatások segíthetnek a dolgozók megtartásában vagy toborzásában, tehát munkaerő-megtartó szerepük van.

Az ÖPOSZ szakértői úgy látják, hogy az egészség megőrzését és az időskori anyagi biztonságot célzó pénztári megoldások folyamatos térnyeréséhez hozzájárulhat a jövőre életbe lépő adócsökkentés is. Egyre többen takarékoskodnak ugyanis egyénileg is, kihasználva a 20%, akár 150 ezer forintos adókedvezmény nagyon vonzó lehetőségét főleg év végén fokozva a gyűjtést, de a munkáltatói kiegészítéssel jövőre sok olyan munkavállaló is megkezdheti a pénztári takarékoskodást, aki eddig esetleg anyagi okokból kénytelen volt szerényebben félretenni, vagy lemondani arról, hogy a spóroljon. 

origo.hu

Real-csoda: őrületes dráma a BL-elődöntőben

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

vg.hu

Óriási bajba kerülhet Elon Musk

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal