Létrehozva: 2018.04.12.

Egy lépéssel közelebb az M60-as meghosszabbítása

A gyorsforgalmi út 67 kilométeres új szakasza köti majd össze Pécset a horvát határral és Barccsal. Utóbbi település szennyvízkezelése jelentõs fejlesztést kap az A-Híd kivitelezésében.

Megtartották a barcsi szennyvíztisztító telep és csatornahálózat fejlesztésének nyitórendezvényét. A Somogy megyei település és a Nemzeti Fejlesztési Programiroda (NFP) 720 millió forintos beruházását az A-Híd Zrt., Híd Zrt., G-Híd Zrt. alkotta konzorcium kivitelezi.


Korszerűsödik az iszapkezelés

A sajtóeseményen Lengyel Dávid, a kivitelező A-G Híd Konzorcium projektvezetője elmondta, a fejlesztés

  • a tisztítótelep, valamint három közterületi átemelő felújítását;
  • továbbá egy új előülepítő, egy iszapgépház és egy komposztáló telep létesítését foglalja magában.
  • A beruházással lehetővé válik a létesítmény költséghatékony működtetése és a szennyvíziszap korszerű kezelése. A fejlesztés jelentős részben európai uniós és magyar pályázati forrásból valósul meg.

    Szalai Balázs, Barcs alpolgármestere rámutatott, nagy szükség van a beruházásra, mert

    enélkül a város a jövőben nem tudná biztosítani nagyobb vállalkozások betelepülését.

    A sajtóeseményen arról is szó esett, a településen 570 millió forintból ipari parkot alakítanak ki.


    Az M60-as kapcsolja be Barcsot a gyorsforgalmi hálózatba

    Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata parlamenti képviselője a projektindítón elmondta, az M60-as gyorsforgalmi út tervezett Pécs-Barcs szakasza a közelmúltban megkapta a környezetvédelmi engedélyt.

    Az M60-as eddig megépült szakasza az M6-os autópályát kötötte össze gyorsforgalmi útként Péccsel. Ezt a négysávos utat hosszabbítja meg a horvát határig az M60-as Pécstől Barcsig épülő 64 kilométeres szakasza, ami gyorsforgalmi útként épül meg, ám úgy készítik el, hogy később autópályává fejleszthető lesz.

    Az új szakasz nyomvonalát tavaly augusztusban mutatták be, a bama.hu akkori információi szerint a beruházást idén kezdik el.

    A térségben az M6-os autópálya szintén meghosszabbításra vár, déli irányban folytatják majd a horvát határig, erről legutóbb ebben a cikkben számoltunk be.

    origo.hu

    Még az RTL Klub baloldali propagandistái számára is kínos, hogy Magyar Péter internetblokkolónak nézett egy adóvevőt

    origo.hu

    Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

    borsonline.hu

    Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

    hirtv.hu

    Vezércikk - Magyar Péter úgy blöfföl, hogy még pont benyelnek tőle mindent + videó

    metropol.hu

    „Röfögést hallottam egy bokorból” - sosem jönnél rá, hogy milyen állatok kószálnak Óbudán

    vg.hu

    Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

    origo.hu

    Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

    mindmegette.hu

    Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

    she.life.hu

    Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

    ripost.hu

    Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

    ripost.hu

    "Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

    ripost.hu

    Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

    MANI

    Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

    MANI

    Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

    MANI

    Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

    MANI

    Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

    MANI

    1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal