Létrehozva: 2019.07.22.

Kilencedszer nyílik meg az Érsekkerti Nyári Játékok Egerben

Négy hét alatt nyolcvanegy elõadásnak tapsolhat majd a közönség.

Egy megújult, nyolcszáz fős nézőtéren ülve figyelhetik a most már fedett színpadon zajló előadásokat Egerben, a IX. Érsekkerti Nyári Játékokon július 19-től.

Az idei kínálatban sok az ismerős darab, hiszen a tavaly sikerrel bemutatott Anconai szerelmesek, a már negyedik évben teltházakat vonzó Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban, a Kölcsönlakás, a Csoportterápia és a Shirley Valentine mellé az idei csemege Fenyő Miklós – Tasnádi István: Made in Hungáriája lesz. A gyerekek pedig Micimackóval is találkozhatnak az idén az érsekkerti fák alatt.

Az elmúlt évek trendjével szakítva most nem két, hanem egy felnőtteknek szóló darab premierjére készülnek. Ez a darab azonban, az Egri Pinceszínház elnöke, Tatár Gabi szavai szerint felér hárommal, hiszen olyan sok szereplőt mozgat meg, olyan életérzést közvetít, amely fiatalnak, idősebbnek is egyaránt mond valamit.

- Az Érsekkerti Nyári Játékok számomra fix pont. A hangulat, az emberek, a színészek miatt, akikkel nyaranta együtt dolgozni olyan élmény, amelyért akár vonzóbbnak tűnő nyári munkákra is mondtam már nemet – fogalmazott Méhes László rendező.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a nézők szeretnek bennünket, és ennél több nem kell egy színháznak

– osztotta meg Tatár Gabi.

A Pinceszínház Eger a színházi előadásokon kívül, iskolákba, óvodákba viszi el gyermekelőadásait. Számos intézménnyel működnek együtt, közülük tucatnyiban fogyatékkal élő gyerekeknek biztosítanak programokat. A színházi előadások mellett, művészetterápiás módszerükkel segítik a fogyatékkal, illetve hátrányos helyzetű térségekben élő gyerekeket.

Dr. Habis László Eger MJV polgármestere az idei évad megnyitóján elmondta, hogy különleges vállalkozásba fogott évekkel ezelőtt a Tatár Gabriella által vezetett társulat, az Egri Pinceszínház, amely nem csak szeretnivaló, de állandó, s ragyogó szín a város kulturális palettáján. Nyáron számos előadással örvendeztetik meg a város lakóit és az idelátogatókat az Érsekkertben, de legalább olyan fontos számukra az év többi tizenegy hónapja, amikor sérült gyermekeket táboroztatnak, határon túli kapcsolatokat ápolnak, s olyan karitatív tevékenységet végeznek, amely – azt gondolom –országosan is példaértékű.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti