Létrehozva: 2020.01.24.

Tovább nő a zöldfelület aránya a Ligetben, már törik fel az aszfaltot

Újabb 5000 négyzetméternyi zöld lesz a Városligetben – Folytatódik a park felújítása, 124 új fát már elültettek.

Szerző RIPOST

Újabb 5000 négyzetméternyi zöldfelületet adnak vissza a parknak a megkezdődött beton és aszfaltfeltörések második szakaszának eredményeként – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója. A teljes park felújítása során további többezer négyzetmétert fognak visszazöldíteni a ligeti betonutak rovására. Magyarország történetének legnagyobb szabású kert- és tájépítészeti programjának köszönhetően a Városliget leromlott növényállománya több ütemben teljesen megújul és a Liget zöldfelületi aránya 60-ról 65 százalékra nő.

Az első ütemben már visszazöldítették az Olof Palme sétány egy részét

A vezérigazgató kiemelte: a Városliget parkjának teljes rehabilitációjára a kormány mintegy 15 milliárd forintot szán, ekkora összeget még nem fordítottak hazánkban kertépítési feladatokra. Az átfogó program keretében a tavalyi év végén 124 új ligethonos fát ültettek el, a projektnek köszönhetően eddig már 70 ezer négyzetméter zöldfelület újult meg.

A Millenium háza előtt is csökkent a betonfelület

„Kiemelten fontos feladat a Városliget zöldfelületeinek növelése és rehabilitációja, kerttörténeti értékeinek óvása és tájépítészeti megújítása, amely már nagy erőkkel zajlik. A Liget Budapest Projektnek köszönhetően eddig már közel 70 ezer négyzetméternyi zöldfelületet varázsoltunk újjá” – mondta el Gyorgyevics Benedek. A Városliget Zrt. vezérigazgatója hozzátette: „a parkfejlesztés eddigi eredményeinek köszönhetően a közönség már birtokba vehette a megújított Vakok kertjét, a környező iskolák igényei szerint kialakított ifjúsági sportpályákat, a városligeti kutyás élményparkot, ami 5.000 négyzetméterrel növelte a park zöldfelületét, illetve a főváros egyik legnagyobb, 13000 négyzetméteres játszóterét, ahol már több mint 80 ezer család fordult meg.”

A második ütemben megkezdték a beton feltörését

A Liget Budapest Projekt megvalósítását koordináló Városliget Zrt. a Liget teljes zöldfelületének fenntartásáért felelős, így különös gondot fordít a mintegy 7000 egyedet számláló faállomány kezelésére, gondozására. 2016-ban idősfa ápolási programot indított, melynek köszönhetően több tucat történeti értékű, koros faegyed állapotán sikerült jelentősen javítani, illetve a Liget teljes területére vonatkozó, részletes adatokkal rendelkező fakatasztert készített, mely a park több mint 200 éves fennállása óta hiányzott. Továbbá létrehozta a Városligeti Faápolási Protokollt, mely a jogszabályoknál is szigorúbb és alaposabb vizsgálatrendszert ír elő a ligeti fák kezelése során. A park megújítása során a faprotokoll előírásai szerint fokozatosan megvizsgálják a Városliget valamennyi fáját, és végrehajtják a szakértők által előírt kezelési javaslatokat.

Az Olof Palme sétány szűkítésével közel 5000 m2 zöldfelületet kap vissza a Liget

A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy a Városliget megújításának egyik fő célkitűzése, hogy a park zöldfelületének rehabilitációja és gyarapítása mellett radikálisan csökkentse a közpark autóforgalmát, amely a mai napig óriási környezeti terhelést jelent a Liget élővilágára nézve. Ennek első lépéseként megszűnt a parkban a felszíni parkolás, és a Városliget peremén mélygarázsok létesülnek.

Korábban indokolatlanul széles, rossz minőségű aszfalt jellemezte a területet

 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Most kiderült: Ez a 4 csillagjegy a legjobb feleség

mandiner.hu

Szlovák állítás: Fico már nem tart igényt az ország déli részére

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal