Létrehozva: 2020.11.09.

„Készen állsz a csodára?” – ismét kaphatók a Szerencsejáték Zrt. limitált kiadású karácsonyi sorsjegyei

A korábbi évek gyakorlatát folytatva a Szerencsejáték Zrt. az idei évben is elérhetővé teszi játékosai számára limitált kiadású karácsonyi sorsjegyeit. A legújabb termékek értékesítése november 6-tól veszi kezdetét. Az idei Kiskarácsony sorsjegy 5 különböző grafikai kivitellel jelenik meg. Az adventi vásárt idéző Nagykarácsony sorsjeggyel pedig ismét bárki hozzájárulhat további befogadó játszóterek megépítéséhez.

A Szerencsejáték Zrt. 2017 óta fordítja a Nagykarácsony sorsjegy bevételeinek egy részét olyan befogadó játszóterek tervezésére és létrehozására, ahol a fogyatékossággal élő és ép gyermekek az együtt játszás élményén keresztül válhatnak elfogadó, nyitott felnőttekké. Az országos kezdeményezés révén 2020 év végéig összesen 13 befogadó játszótér épült Budapesten és vidéken.

A befogadó játszóterek kivitelezése már az első ütemben is a legmesszebbmenőkig megfelelt az egyetemes tervezés szempontjainak, „A játék összeköt!„ program további szakaszaiban a nemzeti lottótársaság szakmai partnereivel egyetértésben több újdonságot is bevezetett: új elemekkel bővült és komplettebbé vált a játékkínálat, valamint egyedi, szerethető, a mesék világát idéző arculatot nyert minden játszótér.

A nemzeti lottótársaság felmérése szerint a magyar játékosok számára a szezonális karácsonyi sorsjegy különösen kedves, amelyre szívesen áldoznak és adják ajándékba, sőt örömmel fogadják, ha a sorsjegyhez jótékonysági cél is társul. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy a fiatal felnőttek körében kiváltképp népszerűnek bizonyult a sorsjegy: mind a vásárlók, mind pedig a kipróbálók körében sokkal magasabb volt a 18-29 évesek aránya, mint a többi korosztályé. A sorsjegy vásárlók 73%-a számára pedig kifejezetten fontos tényező, hogy a sorsjegy megvásárlásával egy jó ügy mellé állhatnak. Mindezt a számok is alátámasztják, hiszen az elmúlt három évben több mint 7,5 millió darab Nagykarácsony sorsjegyet vásároltak a kaparós sorsjegyek kedvelői.

„A játék összeköt!” programhoz, valamint a Nagykarácsony sorsjegyhez kapcsolódó további információkról a www.rolunk.szerencsejatek.hu/hu/a-jatek-osszekot és a www.bet.szerencsejatek.hu/sorsjegyek oldalakon tájékozódhatnak.

 

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

A franciák elképesztő váddal támadták meg Magyarországot és Szerbiát

ripost.hu

Ez történt Berki Krisztián kislányával édesapja halála után

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti