Létrehozva: 2023.02.27.
Módosítva: 2023.02.27.

Horgászok, figyelem: változott néhány fontos szabály!

A Magyar Országos Horgász Szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos szabályok változtak a halak elvitelével kapcsolatban. Erre kell figyeljenek a horgászok a jövőben.

A MOHOSZ közleményben tájékoztatta a horgászokat és a horgászvizsga előtt álló horgászjelölteket, hogy módosult a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendelet. Íme a részletek!

horgász
Horgászok, figyelem: fontos szabályok változtak a halelvitellel kapcsolatban. Fotó: Pixabay

Változtak az általános halelviteli szabályok

A módosítás értelmében a menyhal, sügér és domolykó mellett 3 kilogrammra korlátozódik az elvihető mennyiség a garda, jászkeszeg, szilvaorrú keszeg és a paduc esetében. A harcsa faj tekintetében a tilalmi időben korábban meghatározott 100 centiméteres legkisebb kifogható méret törlődik, azaz a harcsa tilalmi idejében (május 2. – június 15.) tilos a harcsát kifogni! Ezen kívül a MOHOSZ haszonbérletében lévő vízterületeken a napi darabszám korlátozással védett halfajokból egy személy érvényes állami horgászjeggyel évente összesen legfeljebb 100 darabot, de legfeljebb 150 kilogrammot, darabszám korlátozással nem védett őshonos halfajokból pedig összesen legfeljebb 100 kilogrammot foghat ki. Amennyiben a horgász olyan halat fog, amellyel a megszabott súlyhatárt átlépi, azt a halat megtarthatja, de további őshonos halat már nem tarthat meg-olvasható a berek.hu-n.

Turista és gyermek állami jeggyel rendelkező horgászokat érintő változások

Turista állami horgászjeggyel az elvihető napi halmennyiség darabszám korlátozás alá eső halfajokból fajonként két darabra, az összes elvihető halmennyiség pedig legfeljebb három darabra korlátozódott. A MOHOSZ-hoz tartozó vízterületeken a napi darabszám korlátozással védett halfajokból egy gyermek horgász, vagy egy turista horgász évente összesen legfeljebb 20 darabot, de legfeljebb 30 kilogrammot foghat ki. Darabszám korlátozással nem védett, őshonos halfajokból pedig összesen legfeljebb 20 kilogrammot. Ha egy gyermek vagy turista horgász olyan halat fog, ami a megszabott súlyhatárt átlépi, azt a halat megtarthatja, de további őshonos halat már nem tarthat meg. Ezeket a változásokat a leendő horgászoknak sem árt megjegyeznie, mert a vizsgára felkészítő tananyagokba és a vizsgakérdésekbe is átvezették őket-figyelmeztet a MOHOSZ.

 

Mi a különbség az állami horgászjegy és a turista állami horgászjegy között?

Ma Magyarországon három irat szükséges ahhoz, hogy horgászhasson valaki: horgászegyesületi tagságot igazoló, horgászszövetség által kiadott érvényes Magyar Horgászkártya (a papír alapú horgászigazolvány utódja), állami horgászjegy és fogási napló (Egységes Állami Horgászokmány). Emellett turista állami horgászjeggyel és hozzá tartozó fogási naplóval is lehet pecázni, de egészen más feltételekkel. A turista állami horgászjegy évente egyszer váltható ki és a váltás időpontjától számítva csak a 90. nap végéig érvényes. Egy ilyen jeggyel legfeljebb három bottal és egy darab, 1 m2-nél nem nagyobb csalihalfogó emelőhálóval lehet horgászni. Egy ilyen jegy az online tudáspróba sikeres elvégzését követően váltható ki a horgaszjegy.hu-n.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már Magyar Pétert támogatja az egyik leggátlástalanabb, legerőszakosabb Soros-szervezet

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal