Létrehozva: 2015.07.04.

Nem hiszed el, mire bukkantak a ház felújításakor!

Egy szimpla nyári tatarozásnak indult, végül régészeti helyszín lett a család nappalijából.

Szerző Brenner Balázs

Jeruzsálem mellett egy családi ház tatarozásakor szedték fel a padlót, amikor a munkások összeácsolt faajtóra bukkantak. A család is meglepődött, hisz nem tudtak semmilyen titkos bunkerről vagy pincelejáróról, de amikor felnyitották az ajtót, a szájuk is tátva maradt:

egy kétezer éves rituális fürdő látványa tárult eléjük

- jelentette be hivatalosan is az Izraeli Régészeti Hivatal.

Az 1,8 méter mélyen a sziklába vájt helyiség hossza 3,5 méter, szélessége 2,4 méter, falait a vallási előírásoknak megfelelően gondosan bevakolták, a nagyméretű medencébe pedig ősi kőlépcsők vezetnek, immáron a család nappaliján keresztül.

A fürdőben a Második Templom időszakában, azaz a Kr. u. I. században általánosan elterjedt kőedények töredékeit is megtalálták, de

a leletek között szerepelnek első századi cserépedények is

- mondta a jeruzsálemi kerületi régész.

Kihangsúlyozta még, hogy a fürdő a nagy zsidó felkelést követő leszámolás során semmisülhetett meg, amikor a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, erre engednek következtetni a fürdőben látható tűzvész nyomai is.

Úgy tartják, hogy ebben a Jeruzsálemhez közeli falucskában született Szent János, a megtalált lelet pedig azt bizonyítja,

hogy az első században valóban lehetett a környéken egy település.

 

origo.hu

Orbán Viktor a Liu fivérek országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

life.hu

Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

vg.hu

Tompos Kátya a színfalak mögött évek óta küzd a betegségével

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Itt a magyarázat Magyar Péter minősíthetetlen viselkedésére + videó

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANIMÉKER

Újabb helyen lehet majd gyógyszert venni

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANIMÉKER

Tiéd lett az 1 milliárd 585 millió? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Tízből kilenc ember elköveti ezeket a hibákat, ha külföldi webáruházból rendel

MANIMÉKER

Tiéd lett az 1 milliárd 445 millió? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Krausz Gábor újragondolta a magyarok kedvenc ételeit egy hotelben, ahol kamatmentes részletfizetés is van