Létrehozva: 2022.10.18.
Módosítva: 2022.10.18.

Ilyen volt a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncert – megérkezett a hivatalos aftermovie

Rúzsa Magdi, a Follow The Flow és a Szikora Robival kiegészült VALMAR október elsején megtöltötte a Puskás Aréna Szoborparkot. A koncertekre mintegy 50 ezren voltak kíváncsiak a helyszínen, a hangulat pedig fergeteges volt.

Az eddigi leglátványosabb Szuperkoncert hangulatát a most megjelent aftermovie idézi fel, így aki részt vett az eseményen, újra átélheti a koncertélményt, aki pedig nem tudott ellátogatni a Szoborparkba, az semmiképp se hagyja ki. 

 

Látványból nem volt hiány az idei Szuperkoncerten, ahol a hazai zenei élet legfelkapottabb előadói megtöltötték a Puskás Aréna Szoborparkját, hiszen mintegy 50 ezren vettek részt személyesen, további 45 ezren pedig online élték át a Szuperkoncert-élményt. Lézer, tűz, füst és szikraeső színesítette a fellépéseket és kápráztatta el a közönséget. Az aftermovieból az is kiderül, hogy milyen gondolatokkal léptek színpadra az előadók és az is, hogy Marics Peti hogyan ünnepelte 26. születésnapját a színpadon. 

 

 

Az esemény folyamán a helyszíni szerencsejáték termékekből összesen 6 millió forint folyt be, amit a Szerencsejáték Zrt. 100%-ban felajánlott az Ökumenikus Segélyszervezet részére, akik a Kapaszkodó gyermekfejlesztő programon keresztül összesen több mint 3000 nehéz körülmények között élő hátrányos helyzetű gyereknek biztosítanak a többek közt iskolán kívüli korrepetálást vagy éppen fejlesztő foglalkozást. 

 

A koncertekről azok sem maradtak le, akik nem tudtak személyese eljönni, ők az online közvetítésen keresztül követhették az eseményeket. A Szuperkoncertről szóló közvetítést már több mint 45 ezren látták. 

 

A Puskás Aréna Szoborpark színpadjának építésében 6 napon át, átlagosan naponta közel 100 ember vett részt, emellett a koncertek kifogástalan minőségéért egy mintegy 250 fős stáb felelt a helyszínen.

 

 

origo.hu

Itt az újabb tragédia: 29 évesen meghalt a sztárfocista

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

life.hu

Csillagjegyek, akik mindenkinél jobban értenek a pénzhez

magyarnemzet.hu

Eldőlt, Jürgen Klopp elköszönhet-e bajnokként a Liverpooltól

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANIMÉKER

Újabb helyen lehet majd gyógyszert venni

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANIMÉKER

Tízből kilenc ember elköveti ezeket a hibákat, ha külföldi webáruházból rendel

MANIMÉKER

Tiéd lett az 1 milliárd 445 millió? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Krausz Gábor újragondolta a magyarok kedvenc ételeit egy hotelben, ahol kamatmentes részletfizetés is van

MANIMÉKER

Nyugdíjjogosultság: tényleg lehet szolgálati időt vásárolni?