Létrehozva: 2015.10.19.

A neten toborozták a mindszenti drogdiszkó kábult bulizóit - Videó

Több mint száz egyenruhás szakította félbe a Mindszent külterületén összegyûlt drogfüggõk kábult mulatozását október 17-én éjjel. A helyszínre érkezõ rendõrök 34 embernél találtak kábítószergyanús anyagot, õket azonnal elõállították.

Szerző Doris

Halomban állt a kábítószer azon a mindszenti szórakozóhelyen, amit drogtól kábult fiatalok leptek el október 17-én, szombat éjjel. A bulit állítólag az egyik közösségi oldalon szervezték, ott toborozták a résztvevőket.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói is értesültek a rendezvényről, ezért az éjszaka folyamán több mint száz rendőr szakította félbe a mulatozást.

A police.hu értesülései szerint az egyenruhások tetten értek egy 18 éves felgyői fiatalembert, aki marihuánát árult a buliban. O. Leventétől több tízezer forintot foglaltak le a rendőrök, és kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene. Jelenleg előzetesben van.

A szórakozóhely tulajdonosát, a 61 éves Sz. Csabát azzal gyanúsítják, hogy kábítószert fogyasztó fiatalok rendelkezésére bocsátotta a tulajdonában lévő ingatlant.

A rendőrök összesen 34 embert állítottak elő az éjszaka folyamán. Többségük ruházatából kábítószergyanús anyagokat foglaltak le. Ellenük kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

travelo.hu

Videó: Apró kerecsensólyom fiókák születtek Fejér vármegyében

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Elgázolt egy embert egy mozdony a Dunakanyarban

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból