Létrehozva: 2015.05.17.

David Luiz 28 évesen még mindig szűz

Az ágyban is példaképét, Kakát utánozza a PSG brazil sztárja. A világ egyik legdrágább labdarúgója kedvesével egyetértésben döntött úgy, hogy a szerelem betetõzésével megvárják az esküvõt.

Szerző Hanti Gábor

A rosszindulatú feltételezésekkel ellentétben nem a frizurája miatt, hanem saját elhatározásából nem vesztette még el a szüzességét David Luiz. A világ legdrágább védőjének számító brazil bekk példaképe honfitársa, Kaká – és nem csak a futballpályán.

A hitem táplálja a meggyőződésemet, hogy képes vagyok jól teljesíteni és fejlődni. Erőssé tesz és inspirál

– mondta a Chelsea-től tavaly 50 millió euróért (15 milliárd forint) igazolt Paris Saint-Germain-sztár. A focista azt is hozzátette, a szintén mélyen hívő Kakát tartja követendő példának. 2007 aranylabdása 23 évesen nősült, akkor árulta el, hogy csak a nászéjszakáján esett át a tűzkeresztségen.

Luiz szexmentes élete példa lehet a fiataloknak

David Luiz már öt esztendővel idősebb, és tinikora óta együtt van gyönyörű kedvesével, Sara Madeirával, de a Mundo.es-nek elmondta: úgy döntöttek, ők is várnak még.

Kakához hasonlóan, mindketten tagjai egy Brazíliában terjedő protestáns mozgalomnak (Yo elegi esperar, azaz: Úgy döntöttem, várok). A vezetője, Nelson Junior kiemelte: tisztában vannak azzal, hogy az ügynek megnyert David Luiz mennyire kilóg ezzel a futballközegből, de éppen ezért fontos példakép a gyerekek és a fiatalok számára.

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

Most érkezett: Rettenetes buszbaleset történt, több diák meghalt

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

origo.hu

Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ

travelo.hu

Lerántjuk a leplet a magyarok kedvenc strandételéről!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Meccsre vitte fiát, majd holtan esett össze az olimpiai bajnok

OLDALVONAL

Nem takart a csipkés fehérnemű, a hálóban villantott az egzotikus kebelcsoda

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni