Létrehozva: 2017.12.15.

A rendőrség körözi Bárdosi Sándort, megszólalt a birkózó

Garázdaság miatt kell felelnie, õ maga értetlenül áll az eset elõtt. Az eset óta két és fél év telt el.

Mint arról beszámoltunk, a Budapest Környéki Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja garázdaság miatt adott ki körözést Bárdosi Sándor ellen. A konkrét ügyről nem tudni, ám az olimpiai ezüstérmes birkózó szerint két és fél éve történt az eset.



Bárdosi a 24.hu-nak reagált az ügyben.
A sportoló elmondta, nem érti, miért került fel a körözöttek listájára, ugyanis a két és fél évvel ezelőtti ügyével kapcsolatban minden büntetést befizetett, az erről szóló dokumentumokat pedig a napokban be is mutatja az illetékes bíróságon.
Hozzátette, példás családi életet él, s a jövőben is családjával és szeretteivel akar foglalkozni.

origo.hu

Orbán Viktor a Liu fivérek országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

hirtv.hu

Dermesztő hír érkezett Ukrajnából

life.hu

"A mennybe megyek és addig játszom, míg oda nem érsz" - mondta a 4 éves kisfiú édesanyjának és meghalt

origo.hu

Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Meccsre vitte fiát, majd holtan esett össze az olimpiai bajnok

OLDALVONAL

Nem takart a csipkés fehérnemű, a hálóban villantott az egzotikus kebelcsoda

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni