Létrehozva: 2018.10.05.

Közös fotó és hallgatás: miért titkolózik Hosszú Katinka?

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az úszónõ Dudás Dániel oldalán találta meg a boldogságot, miután végleg szakított Shane Tusuppal.

A jelek egyértelműen arra mutatnak, hogy Hosszú Katinka a klubtársával, Dudás Dániellel jött össze. Tavaly decemberben vele utazott ki Amerikába, amikor válságba került a házassága, majd %Ripost% fotósa Budapesten le is fényképezte kettejüket.

Dudás az idei világkupa-sorozat első három állomására (Kazany, Doha és Eindhoven) is elkísérte Katinkát, a versenyek után sok közös kép készült róluk, de vélhetően a szabadidejük nagy részét is együtt töltötték.

Így volt ez a budapesti verseny előtt is: kedden egymás mellett ültek azon a vacsorán, amin több úszótársukkal egyetemben vettek részt. Az eseményről Katinkáék úszótársa, a szintén válogatott Verrasztó Evelyn osztott meg képet.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

International crew dinner before we start to race at the worldcup at BP #international #crew #swc #budapest #friendship #swimmingfamily

Evelyn Verraszto (@evelynverraszto) által megosztott bejegyzés,

Nemrég pedig az Instagram-oldalukon arról posztoltak külön-külön, hogy milyen zenét hallgatnak, ami pontosan ugyanaz volt. Az előzmények ismeretében ezt is nehéz véletlennek betudni.
A Világkupa csütörtök délelőtti előfutamai után Katinkáról kérdeztük Dudást, aki azonban nem részletezte kapcsolatukat

Nem szeretnék a magánéletemről beszélni

– mondta munkatársunknak Dudás, aki szó nélkül elment, amikor azt vetették fel neki, hogy sokszor kerül a neve az újságok címlapjaira.

 

Katinkát is szerettük volna megkérdezni, azonban az Iron Lady nem állt meg az újságíróknak fent tartott vegyes zónában.

origo.hu

Drámai mérkőzésen ért véget a Ferencváros 2024-es nagy sorozata

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

vg.hu

Kényszerleszállást kellett végrehajtania Besenyei Péternek egy katonai bázisrepülőtéren – fotó

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

mandiner.hu

Ebből baj lesz: Dobrev Klára magára haragította az Orbán Viktor Akciócsoport harcias amazonjait

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Nem takart a csipkés fehérnemű, a hálóban villantott az egzotikus kebelcsoda

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni

OLDALVONAL

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző