Létrehozva: 2015.07.25.

Aggasztó: nem hallgatnak a Balatonnál a riasztásra, pedig jön a jég!

Másodfokú viharjelzés lépett életbe a Balatonnál. A tó mégis tele van fürdõzõkkel, ami rendkívül veszélyes ilyenkor!

A napok óta tartó, már-már elviselhetetlen hőségnek erős hidegfront vet véget, amely felhőszakadással, jégesővel, viharos erejű széllel érkezett.

Több helyen már megkezdődött a felfrissülés, a nyugati határvidéken akad, ahol 20 fok alá esett vissza a hőmérséklet! Másodfokú riasztás lépett életbe a Balatonnál, így a fürdőzőknek tilos lenne bemenniük a vízbe, illetve el kellene hagyniuk a tavat. Az Időkép élőkameráin néztük meg, hogy mennyire veszik komolyan ezt a figyelmeztetést a nyaralók. És amit láttunk, az rendkívül aggasztó.

A radarképen jól látszik, hogy a viharok már az ország több pontján kipattantak, beleértve a Balaton egy részét.

Jelenleg a Balaton és az ország egyes pontjai így kapnak a viharból.

Ennek ellenére jól látszik, hogy Siófokon sokan vannak még a vízben, hiába gyülekeznek a felhők.

Keszthelyen és Vonyarcvashegyen már jéggel érkezett meg a vihar, a csopaki strandon mégis hemzsegnek az emberek.

Balatonföldváron fürdőzőből már szerencsére kevesebbet látunk, de messze a parttól többen is vannak a tóban.

Kérjük, hogy aki cikkünket a Balaton partjáról olvassa, már ne menjen a vízbe! Akinek hozzátartozója nyaral a Balatonnál, a biztonság kedvéért győződjön meg róla, kijött-e a vízből, hogy elkerülhetők legyenek a mindössze néhány nappal ezelőtti balesetek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Várhatóan megbukik a csapatánál, a Bayern mégis lecsapna az edzőre

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Ebbe a luxuslakásba csak beköltözni kell!

OTTHONKA

Kukacos lesz-e idén a cseresznye, különös megállapítást tett egy gazda

OTTHONKA

Erre figyelj, ha ősz óta nem használtad a fűnyíród

OTTHONKA

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést