Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.07.14.

Hihetetlen, de igaz: Így lett világhírű a magyar kávé!

Elképesztõ magyar siker született! Méghozzá kávéügyben, és erre talán senki sem számított! Magunk mögé utasítottuk Párizst, Velencét és Bécset is!

Elképesztő siker! Magyarországon található a világ legszebb kávéháza!

A kávé úgy finom igazán, ha nemcsak a csészédbe kerülő forró ital harmonikus, hanem a környezet is, ahol iszod - nincs is jobb helyszín erre, mint egy klasszikus kávéház.

Az európai kávéházak a 19. század végén, a 20. század elején élték fénykorukat, de ma is igazán jó érzés betérni ilyen kellemes helyre. Noha a legendás kávéházak a mai napig fogadnak vendégeket, és akad jó néhány itt ücsörgő állandó kuncsaft is, többnyire mégis turisták látogatják. Talán épp nekik köszönhetően ért minket az a fantasztikus megtiszteltetés, hogy idén egy magyar kávéházat választottak a világon a legszebbnek.

Amit persze megértünk, hiszen

ez a csodálatos hely a New York kávéház, ahol annak idején oly sok magyar költő és író is ihletetten alkotott.

 

Ha a karzaton végigsétálsz, meg is találod Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula, Weöres Sándor bekeretezett portréját - ők mind itt szürcsölték kávéjukat!

Ma már persze nemcsak különböző kávéspecialitásokat és süteményeket rendelhetsz a világ legszebb kávézójában, hiszen ebédelni és vacsorázni is lehet ezen a patinás helyen!

Forrás: ucitygide.com

origo.hu

Eltilthatják a Liverpool edzőjét: Jürgen Klopp el sem búcsúzhat?

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Ezt rontja el mindenki, amikor otthon mossa az autóját, te ne tedd!

OTTHONKA

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

OTTHONKA

Barnul a muskátlid levele? Mutatjuk, hogyan mentsd meg!

OTTHONKA

Ebbe a luxuslakásba csak beköltözni kell!