Létrehozva: 2021.12.10.

Ezt a 8 pénzzabáló hibát mindenki elköveti bevásárlásnál

Akárhogy is igyekszik spórolni az ember, vannak olyan bevásárlási bakik, amik miatt többet költ, mint szeretne. Némi tudatossággal és körültekintéssel azonban elkerülhető a túlköltekezés. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat.

Mindenki járt már úgy, hogy gondosan megtervezte, mit fog venni, mégis kétszer annyi dolgot vett a boltban, mint szeretett volna. A bevásárlási bakik mindenkit utolérnek, és csak tudatossággal lehet elkerülni, hogy ne költsünk többet, mint amennyit eredetileg terveztünk. Hiszen az üzletek mindent elkövetnek, hogy eladják az árut, így sokszor eshetünk kísértésbe, hogy olyasmit is megvegyünk, ami sokkal drágább, és nincs is rá igazából szükségünk. De nem csupán ezek a bevásárlási bakik fenyegetik az embert: ugyanis hiába a tudatosság, vannak olyan apró hibák, amik miatt a legszükségesebb dolgokra is több pénzt adunk ki, mint amennyit akartunk. Mutatjuk, mik ezek, és azt is, hogy mit lehet tenni ellenük.

Nagy meglepetés érhet a kasszánál, ha nem tudatosan vásárolsz. Fotó: Pixabay.com

1. Ne fogadd el a kóstolókat

Ínycsiklandóak a falatkák, amikkel a vásárlókat várják az üzletekben, ráadásul teljesen ingyen vannak, így csábító a gondolat, hogy megkóstoljuk őket. Emiatt azonban könnyen lehet, hogy meg is vesszük a terméket, amiből mintát adtak; pedig eredetileg eszünk ágában sem volt pénzt adni rá.

2. Inkább ritkábban menj boltba

Aki minden nap jár vásárolni, sokkal többet költ, mint aki hetente, kéthetente megy körútra. Ennek az az oka, hogy a napi bevásárlás kevésbé tudatos, hiszen többnyire munka után ugrik be az ember a boltba, hogy megvegye a napi szükséges dolgokat, ráadásul ilyenkor nem mindig sikerül az olcsóbb üzletbe menni, hanem inkább oda, amelyik útba esik. Ha ritkán vásárolsz, alaposan átgondolt lista és tervezés kell; ennek köszönhetően pedig kevesebbet költesz.

Érdemes inkább reggel vásárolni, amikor nincs nagy tömeg az üzletekben. Fotó: Pixabay.com

3. Óvakodj az impulzusvásárlástól

Vannak dolgok, amikre minden háztartásban szükség van, például alapvető élelmiszerek, tisztálkodószerek. Azonban sokszor olyankor is bevásárolunk ezekből, amikor még bőven van otthon, hiszen egyszerűen meglátjuk és megszeretjük a boltban a terméket. Ezt hívják impulzusvásárlásnak, ami sokszor akkor fordul elő, ha éhesen megyünk a boltba. Bevásárlólistával könnyen elkerülhetőek ezek a hirtelen felindulásból elkövetett vásárlások.

4. Ne tévesszen meg a nagy kiszerelés

Szupermarketekben hatalmas csomagokkal csábítanak arra, hogy spórolj, ám sokszor csak otthon ébred rá az ember, hogy valójában ennyit nem akart venni az adott termékből. A jelenség oka, hogy a nagy kiszerelésű élelmiszerek árát meglátva az az érzése van az embernek, hogy jó üzletet csinál. Csakhogy sokszor az így vásárolt élelmiszerek jó része a kukában landol; érdemes nem elcsábulni, és csak annyit venni, amennyire tényleg szükség van a háztartásban.

Nem érdemes csak amiatt megvenni valamit, mert jól mutat. Fotó: Pixabay.com

5. A látszat néha csal

Az üzletekben minden a kinézetről szól, hiszen a mutatós, gusztusos árut hamarabb megveszik a vásárlók. Sokszor nehéz megállni, hogy egy szép zöldséget, gyümölcsöt ne vegyen meg az ember, még akkor is, ha egyébként nem volt betervezve. Ráadásul nem mindig az a friss, amelyik jól mutat; érdemes a küllemen kívül a méretet, az illatot is megvizsgálni, mielőtt a kosárba kerül.

6. Becsapósak az előre csomagolt áruk

A bevásárlási bakik közül ez a leggyakoribb. Zöldségből, gyümölcsből és húsfélékből is lehet a legtöbb üzletben tálcásat, előre csomagoltat kapni, ám sokszor csak otthon, a blokkot átnézve döbben rá az ember, hogy sokkal drágább volt, mint a kimérős. Ez logikus, hiszen a csomagolás miatt többe kerülnek ezek az áruk; viszont a boltban úgy tűnhet, hogy gyorsabban be lehet őket szerezni, mintha leméretnénk. Túl azon, hogy drágábbak az előrecsomagolt termékek, a rengeteg műanyag miatt a környezetre is károsak.

A bevásárlási bakik nagy része tudatossággal elkerülhető. Fotó: Pixabay.com

7. Inkább reggel vásárolj

Egy felmérés szerint a legtöbb impulzusvásárlás oka egyszerűen a fáradtság; kevésbé figyelnek a vásárlók a tudatosságra, ráadásul a késő délutáni órákban, munka után sokkal hosszabbak a sorok, így több idő van a csábító termékeket nézni a kassza előtti polcokon. Ilyenkor könnyebben landol egy-egy felesleges termék a kosárban. Érdemes inkább a reggeli órákban, frissen és kipihenten intézni a bevásárlást, így sokkal több pénz marad a pénztárcában.

8. Spórolásra ösztönöz a saját táska

Minden üzletben lehet venni táskát, ám sokkal több pénzed marad meg, ha a saját vászontáskáddal indulsz útnak. Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy nem veszel új szatyrot, akkor a válogatás közben nagyobb eséllyel tartod észben, hogy a saját táskád kapacitása véges, így tényleg csak annyi terméket veszel meg, amennyit szerettél volna – és amennyi belefér a szatyrodba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Ebbe a luxuslakásba csak beköltözni kell!

OTTHONKA

Kukacos lesz-e idén a cseresznye, különös megállapítást tett egy gazda

OTTHONKA

Erre figyelj, ha ősz óta nem használtad a fűnyíród

OTTHONKA

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést