Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.20.

A kormány fellép a nőkkel szembeni erőszak ellen

A magyar kormány elkötelezett a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemben: ezt a problémát nem egyezmények ratifikálásával, hanem törvényi szigort alkalmazva és valós segítségnyújtást biztosítva, a civil partnerekkel közösen kívánja megoldani – jelentette ki az igazságügyi miniszter hétfőn az MTI-nek nyilatkozva.

Varga Judit pénteki, a Miskolci Áldozatsegítő Központban tett látogatásával kapcsolatban hívta fel a figyelmet arra, hogy egyes ellenzéki politikusok hangulatkeltő állításával szemben a védett szálláshelyek rendszere évek óta magas szakmai színvonalon nyújt segítséget a bajba jutottaknak. A kormány nyitott továbbá bármely jószándékú javaslatra, amely tovább bővítheti a már rendelkezésre álló eszközöket.

Az áldozatok az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) éjjel-nappal hívható, 06-80-20-55-20-as telefonszámán azonnal eligazítást kapnak, hogyan juthatnak egy ilyen védett házhoz. Országszerte mintegy 300 védett szálláshely áll rendelkezésre, amit az állam és civil partnerei közösen tartanak fenn. Az OKIT feladata, hogy segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak, a gyermek bántalmazás, a prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak.

A miskolci központ évente 12 ezer telefonhívást fogad, és eddig 2700 esetben segített személyesen az áldozatoknak. Ezek a központok a civil és jótékonysági szervezetekkel közösen konkrét segítséget nyújtanak a kapcsolati erőszak és bármely más, erőszakos bűncselekmény áldozatainak. Ez lehet ingyenes jogi vagy pszichológiai segítségnyújtás, de lehetőség van pénzügyi segély biztosítására is – közölte.

A miniszter felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy aki bűncselekmény áldozatává vált, az igénybe tudja venni az Igazságügyi Minisztérium által fenntartott Áldozatsegítési Központok szolgáltatásait. A központok napi 24 órában hívható elérhetősége: 0680225-225.

Varga Judit beszélt arról is, hogy 2020-ban megduplázzák az áldozatsegítő központok kapacitását, hogy országos hálózattá fejlődjön az áldozatsegítés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Tűzzel játszanak a nyugati politikusok: az orosz atombombák nem állnak bevetésre készen?

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér